Hogyan lesz a művészettörténészből költő, és hogyan íródnak a szövegbe képek? Simon Bettina költőt a nemrég megjelent Strand című első kötetéről, művészetről, tudományról, inspirációról kérdeztük.

Hirdetés

ContextUs: Művészettörténetet tanultál, jelenleg az ELTE Film-, Média– és Kultúraelméleti Doktori Programjának hallgatója vagy. Mindeközben aktívan írsz, nemrég jelent meg első köteted Strand címmel. Kialakul valamilyen kölcsönhatás elméleti és alkotói tevékenységed közt, milyen viszonyban működnek egymás mellett?  

A versírás valamilyen más tevékenység következménye, vagy legalábbis mindig sajátos viszonyba kerül az egyéb tevékenységekkel. Számomra nemcsak ezek, az egyéb tevékenységek inspirálják az írást (hiszen minden tapasztalat!), hanem fordítva is. A versírás, vagy például a verseskötetem megírása és megjelenése most erőteljesen inspirálja az egyéb területen folytatott tevékenységeimet, például a művészettel való elméleti munkát is. Ha a művészettörténetet a művészet elbeszélhetőségének problematizálásaként gondoljuk el, akkor könnyű észrevenni a rokonságot a versekkel, amik az érvényes beszédmódokat keresik.

ContextUs: Tehát a különböző médiumok, a képzőművészet és az irodalom kölcsönhatásából adódó dinamizmusból inspirálódik elméleti és művészeti tevékenységed is?

Azonos gyökerük van, mindkettőre alkotótevékenységként tekintek, és az, hogy módszertanilag eltérő kihívásokkal szembesítenek, izgalmassá teszi a feladatot. A Strand szerkesztése közben fontos állomás volt egy saját kiállítás. A verseimből kiválasztott részletekből és fényképtöredékekből egy ljubljanai közösségi házban rendeztem 2017 januárjában, A nosztalgia a múlt utópiája címmel, ami egy idézet Pintér Judit Nóra A nem múló jelen: Trauma és nosztalgia című könyvéből.

A részletek töredezett egészként a fókuszálásnak biztosít helyet. Az idézetek fényképeken voltak olvashatók, és ezek mellé kerültek az újrafotózott, széttépett fotórészletek az eredetinél nagyobb méretben.

Az így kapott fényképeket úgy ragasztottam a falra, mintha egy épület ablakai lennének. Később a Strand írása is olyan volt, mintha egy épületben megpróbálnám kinyitni az összes nyitható nyílászárót. Ami az elméleti munkát illeti, a médiumok kölcsönhatása érdekelt akkor is, amikor például egy előadásban (Interdiszciplinaritás a művészettörténetben. Zágráb, 2017) a költészet különböző (ön)meghaladási kísérleteit, mediális kiterjesztéseit vizsgáltam Ladik Katalinnál és Mira Schendelnél. Mindketten a vers felől indulnak, és az átlényegülésének lehetőségeit – vagy épp a költészet lényegét – keresik az installációkban és a performanszban.

ContextUs: Verseidben számos fényképleírás szerepel, ezek a fényképek az emlékek metaforájaként, vagy akár helyettesítőjeként működnek. A fényképek átszövik szövegeidet, az elmúlást vagy a talán soha nem is létezőt reprezentálják, az emlékképek foszlányaiból egy hiányos történetet alkotnak. Ilyenkor egy létező, akár személyes képhez fordulsz inspirációért, vagy a szöveg hívja elő ezeket a látványokat?

A fénykép szó szerepel gyakran a kötetben, ami természetesen óhatatlanul rögzít valamilyen képi benyomást, legyen az poszter, családi fénykép vagy egy pillanatkép. Ez érdekelt leginkább alkotás közben, vagyis az, hogy milyen kiterjedése van bizonyos szavaknak a versben. Például a fénykép mellett gyakran előforduló szó a vers vagy a pszichológus is, amikhez több versben is visszatérek. Sokat merítettem a Tíz igaz állítás című versemből, amit Csuhai István (az Élet és Irodalom versrovatának szerkesztője – a szerk.) felkérésére írtam.

Simon Bettina költő, a Strand szerzője / Fotó: Simon Bettina Facebook-oldala

Szóval itt megint felmerül a kérdés, hogy az inspiráció honnan eredeztethető. Ebben a versben is szerepel a fénykép szó, és itt találtam meg több újabb versem kiindulópontját. Az inspiráció érdekes kifejezés, mert hajlamosak vagyunk úgy használni, mintha egyenlőségjelet tennénk két dolog között, vagy legalábbis nyílszerűen szeretnénk látni az egyikből a másikba vezető folyamatot. Inspirálta-e a kocka a spirált? Ha azt mondom, hogy inspirálta, akkor a kockáról vagy a spirálról tudunk meg többet?

ContextUs: Ezt a kiállítással kapcsolatban említetted, de a köteted versei is olvashatóak egy narratívaként, a töredékekből összeáll egy történet. A kötet egységét szem előtt tartva írtad a verseket? Törekedtél egy egységes kötet létrehozására?

Igen, törekedtem az egységességre és a narratíva lehetőségének megteremtésére is. Persze a kérdés valójában arra vonatkozik, hogy milyen módon törekszik az ember, mert egységességre törekedni sokféleképpen lehet. Arra gondolok, hogy egy egységes narratíva nem feltétlenül válik bármilyen irodalmi mű erényévé. A történetté való alakítás, vagy az adott részletek történetté való alakítása olyan emberi reflex, amivel érdemes valamit kezdeni alkotóként.

Az egységesség és a narratíva mellett a koncepció is gyakran elhangzó kifejezés, amire a kritikusok is rendszeresen hivatkoznak úgy, hogy milyen jó, hogyha egy szerzőnek volt valamilyen kötetkoncepciója.

Szoktam gondolkozni azon, hogy vajon komolyan el lehet-e képzelni olyat, hogy egy szerzőnek ne lenne valamilyen koncepciója a kötetére vonatkozóan. Ez azt jelentené, hogy vannak olyan kötetek, amik szerzői koncepció nélkül jöttek létre, és csak úgy, véletlenül lettek pont olyanok, amilyenek.

ContextUs: A kötet címe különös metaszövegként lép kapcsolatba a könyvben szereplő versekkel, kissé ironikus gesztusként ellentmondásos asszociációkat vált ki. Miért ezt a címet választottad?

Azért lett Strand a címe, mert bízom benne, hogy valamikor a jövőben meg fogják írni a strandirodalom történetét és elméletét, amibe így mindenképpen bekerülök majd. Erre a kérdésre egyébként több válaszom is van, ez volt az egyik. Természetesen bíztam abban is, a cím majd arra készteti az olvasót, hogy a kötet minden egyes versét összeolvassa a Stranddal, és ez elősegítheti egyes versek értelmezését, míg más versek értelmezését akadályozza, kihívások elé állítja. Egyetlen versben fordul elő szó szerint a strand, a Majdnem olyan kék címűben.

Simon Bettina: “Itt a strand egy belső helyszín, ahol a lírai én szavakat dob a vízbe és azok elmerülnek” / Fotó: Oravecz Dénes

Itt a strand egy belső helyszín, ahol a lírai én szavakat dob a vízbe és azok elmerülnek. Ez tulajdonképpen a Strand kötetet is egy képben jeleníti meg. Ha a kötet a vízzel teli medence, akkor a beledobott szavak koncentrikus köröket hagynak maguk után, miután elmerülnek. Egy-egy ilyen szó után hagyott koncentrikus kört rajzoltam át, és kíváncsi vagyok, észre lehet-e venni, hogyan.

ContextUs: A Strand másik vezérmotívuma a víz és az ehhez kapcsolódó számos asszociáció. Milyen kapcsolat fűz téged a vízhez, amiért ilyen markánsan jelenik meg verseidben és mire utal a víz és a strand?

Hol tudom, hol nem tudom, mire utalnak. Aztán mégis eszembe jut valami, amire korábban gondoltam és azóta elfelejtettem, vagy valami új jut eszembe, amire nem gondoltam az írás közben. A Strand cím egyébként a pécsi Pollack strandon ugrott be először, pár évvel ezelőtt egy nyári napon. Felírtam a jegyzetfüzetembe, hogy „írni egy novelláskönyvet a nyárról, aminek lehetne Strand a címe”.

Ebből a tervből nem lett semmi. Azonban amikor a verseskötetemen dolgoztam, elgondolkoztam azon, milyen lenne, ha ezt a címet használnám, annak ellenére, hogy nem kimondottan nyárról vagy strandról szól.

Jó esetben egy verseskönyvre nem lehet ráhúzni valamilyen kategóriát, habár a marketing nagyjából erre épül, és ez a könyvpiacon is meghatározó – és ezzel visszatértem az egyik előző kérdéshez.

ContextUs: Több alkalommal is szerepeltél a Közös tenger felolvasás-sorozaton, ahol más alkotókkal együtt olvastatok fel – a víz és a tenger összetett metaforahálója kapcsolt össze. Honnan eredt ez együttműködésetek?

Izsó Zita ötlete volt, hogy együtt olvassunk fel Fenyvesi Orsolya, Terék Anna és én a zuglói Bosnyák téren, tavaly tavasszal. Annyira jól sikerült, hogy néhány hónappal később újból megszerveztük a Nyitott Műhelyben – ezzel az alkalommal vette kezdetét a Közös tenger, amihez azóta csatlakozott Nagy Hajnal Csilla is. Az elnevezést valamennyire az a kényszer is szülte, hogy az ilyen zenés-felolvasós programoknak (ugyanis zene is volt minden alkalommal, Janković-Izsó Nóra és Csüllög Anna formációja és a Musica Moralia) célszerű valamilyen címet is kitalálni. Elkezdtünk azon gondolkozni, hogyan tudunk olyat találni, ami mindannyiunk különböző költészetéből merít.

Közös tenger 3.: Öt költőnő megfürdik a víz metaforájában

Az öt alkotó versvilága nem áll távol egymástól, a víz és a tenger metaforája és összetett jelentésrétegei fontos szerepet töltenek be a szövegeikben. Ezúttal azonban a víz tematikája kiegészül még más olyan témákkal is, ami mindannyiuknál megjelenik: ilyen például az átváltozás, az elengedés vagy a halál.

A legutóbbi alkalommal más szerzőktől is felolvastunk tenger és víz témához kapcsolódó verseket, és innen jött az ötlet, hogy indítsunk ennek egy Közös tenger Facebook-oldalt. Egy további esemény volt a Jámbor követelőzők, szintén a Nyitott Műhelyben, amelyen Borsik Miklóssal és Németh Bálinttal hármasban vettünk részt. Az est címéül választott szófordulat Kassáktól származik, így utal azokra, akik számon kérik a költőkön verseik vers mivoltát. Az volt a koncepció, hogy hárman olvasunk fel két körben, egyszer egy kotta alapján, és utána rögtönzött sorrendben is.  Szeretem ezekben a közös felolvasásokban, hogy nehezen lehet kitérni a szövegek kölcsönhatásai elől. Amikor jól működnek együtt, az alkotói szempontból nagyon inspiráló. Majdnem olyan jelentőséggel bír, mint egy publikáció.

ContextUs: A kötetből kitűnik a Noé című ciklus, ami a többi vers visszaemlékezéses, személyes jellegétől eltérően Noé történetét írja újra. A víz motívuma által szervesen kapcsolódik a kötethez, de mégis önálló egységet alkot. Hogyan kerül Noé a Strand vizébe?

Az, hogy mi a személyes, az nem magától értetődő. Noéhoz éppúgy lehetnek személyes kapcsolódási pontok, persze ebben az esetben rögtön felmerül a kérdés, hogy ki az a Noé. Nagyon jól szórakoztam a ciklus (vagy vers) megírásakor. Egy jól ismert toposzhoz társítottam új elemeket, amitől ez a Noé nem ugyanaz a Noé lesz, hanem egy általam kisajátított változata. Hogy mire utal Noé? Noé mindenekelőtt Noéra utal. De jogos a kérdés, hogy kicsoda ez a Noé, mert azzal, hogy eszünkbe jut a bibliai történet bárkáról, özönvízről, isteni haragról és a túlélésről, még nem jutunk feltétlenül közelebb Noé alakjához.

Ő olyan hős, aki úgy menti meg az emberiséget, hogy nincsen választási lehetősége, éppen ezért mégiscsak felfedezhető benne az áldozat is, aki saját akaratától megfosztva cselekszik és válik hőssé, alávetve magát az isteni hatalomnak.

Noéval foglalkozni ezért mindenképpen emancipatorikus gesztus. Máshonnan is megközelíthető, például a pécsi író, Kiss Tibor Noé felől. Neki ugyan sok köze nincs az özönvíz miatt egybegyűjtött állatokhoz, de aki rendszeresen olvassa a szépirodalmi és publicisztikai írásait, annak innen is át kell lépnie néhány gondolati akadályt, amikor elkezd újra Noéról olvasni. Egy Noéról szóló szöveg különböző értelmezési síkokat nyit meg azért is, mert többféle történetet hordoz. Pontosabban, az ő története sok elbeszélést hozott létre, amelyek mind ugyanarra a bibliai történetre utalnak, mégsem tekinthetők vele azonosnak.

Simon Bettina: “A könyv megjelenésekor szembesültem azzal a feladattal, hogy el kell olvasnom a könyvem” / Fotó: A szerző Facebook-oldala

ContextUs: Mivel fogsz foglalkozni egy ilyen nagyobb projekt után? Újabb köteten dolgozol, vagy egyelőre várod a fogadtatást?

A könyv megjelenésekor szembesültem azzal a feladattal, hogy el kell olvasnom a könyvem. A Strand olvasása pedig újabb versek megírását eredményezi. Vannak új tervek, de régebbi terveimet is újra aktuálisnak érzem. Közben érkeznek visszajelzések a Strandról is, amiknek mindig örülök.

CV

Simon Bettina költő 1990-ben született, Miskolcon és Pécsett nőtt fel. Művészettörténetből diplomázott, jelenleg Budapesten él, szabadúszó, az ELTE Filozófiatudományi Doktori iskolájába jár. Kutatási területe a médiumok kölcsönhatása műalkotásokban és azok értelmezésében. Első verseskötete Strand címmel 2018-ban jelent meg a JAK-füzetek sorozatban.

Hirdetés