Simon Márton költő ünnepi beszédével megnyílt a 90. Ünnepi Könyvhét és 18. Gyermekkönyvnapok csütörtök délután a Duna-korzón, Budapesten.

“A mai kor talán semmivel sem írható le pontosabban, mint két kérdőszóval, hogy honnan és hová. Ez az átmenet, amelyet a jövő kész állapotként lát majd” – mondta Simon Márton, aki a Könyvhetet megnyitó beszédében ezután a jelenről a jövőnek írt leveléből olvasott fel.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Évek óta nem tudtuk úgy újradefiniálni a szabadságot, hogy legalább egy fél évig érvényes legyen, és hónapok óta nem tudtuk, mi lesz a Magyar Tudományos Akadémiával, nota bene Országos Széchényi Könyvtár. Viszont roppant optimistán álltunk a közelgő klímakatasztrófa elébe[/perfectpullquote]

– fogalmazott a jelenkorról látleletet felrajzó “levélben”. Hozzátette, “magyar írónak lenni már megint nagyon erkölcsi kérdés lett. Ami elegáns volt, és kétségbeejtő. Ha színházak, kórházak, iskolák kerültek szóba, elhallgatunk. Ha valaki felhozta Esterházy mondatát, +félek, hogy elhatalmasodik rajtunk a legyintés+, már csak legyintettünk”.

Simon Márton Ünnepi Könyvhét 2019
Simon Márton Költõ Beszédet Mond A 90. Ünnepi Könyvhét És 18. Gyermekkönyvnapok Budapesti Rendezvényének Megnyitóján A Duna-Korzón 2019. Június 13-Án. Mögötte Gál Katalin, A Magyar Könyvkiadók És Könyvterjesztõk Egyesülésének Elnöke. A Június 17-Ig Tartó Rendezvény 168 Kiadó És Könyvesmûhely Kínálatával, Több Mint 300 Új Kötettel Várja A Közönséget A Duna-Korzón, A Vigadó Tér És A Március 15. Tér Közötti Területen / Fotó: Mti / Mohai Balázs

Simon Márton szerint mindeközben ma a jó irodalom presztízse megingathatatlannak tűnik, tízezrek olvasnak verseket, persze főleg online.

Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnöke felidézte: a Könyvhét elődje, a Könyvnapok gondolatát 1927-ben Miskolcon vetette fel Supka Géza. Az elsőt két évvel később, 1929-ben rendezték meg, azóta csak egyetlen évben, 1957-ben nem volt könyvünnep Budapesten.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A magyar irodalom pótolhatatlan veszteséget szenvedett az elmúlt egy évben többek között Kányádi Sándor, Grendel Lajos, Tandori Dezső és Térey János halálával[/perfectpullquote]

– hangsúlyozta.

Tandori Dezső emléke előtt tiszteleg a nívós Lipcsei Könyvvásár a költészet világnapján

Csütörtökön délben Tandori Dezsőt megidéző “lírai közjátékkal” indult a Lipcsei Könyvvásár magyar programja, később Kemény István és Monika Rinck közösen olvasnak fel frissen megjelent köteteikből, majd az Y-generáció költészetét bemutató esttel zárul a kortárs lírának szentelt nyitónapi műsor.

A 90. Ünnepi Könyvhét és 18. Gyermekkönyvnapok hétfőig 168 kiadó és könyvesműhely kínálatával, több mint 300 új kötettel várja a közönséget a Duna-korzón, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen.

Hagyományosan a megnyitó után a Petőfi Irodalmi Múzeumban adták át a Szép Magyar Könyv 2018 verseny díjait. A szépirodalmi művek kategóriájában Esterházy Péter és Nádler István kötete, a Hét utolsó szó nyert (Corvina Kiadó). A gyermek- és ifjúsági könyvek kategóriájában Dániel András A nyúl formájú kutya (Pozsonyi Pagony) című kötete kapott díjat.

Ünnepi Könyvhét Programok 2019
Érdeklõdõk A 90. Ünnepi Könyvhét És 18. Gyermekkönyvnapok Budapesti Rendezvényének Nyitónapján A Duna-Korzón 2019. Június 13-Án. A Június 17-Ig Tartó Rendezvény 168 Kiadó És Könyvesmûhely Kínálatával, Több Mint 300 Új Kötettel Várja A Közönséget A Duna-Korzón, A Vigadó Tér És A Március 15. Tér Közötti Területen / Fotó: Mti / Mohai Balázs

A könyvsorozatok között a Helikon Zsebkönyvek, az ismeretterjesztő könyveknél a Kék könyv – A kék vércse ökológiája és megőrzése (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület), valamint az Isten/nő (Szépművészeti Múzeum, Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum) című kötet kapta az elismerést. Az év illusztrátora kategóriát Rofusz Kinga nyerte az Otthon című kötetért (Vivandra).

Simon Márton: A valóság irracionális részének fennmaradását szolgálják a rókák – Interjú

Igen, erre a valódi válasz nem is az, hogy kik, hanem, hogy mik. Nyilván egy csomó mindent olvastam. Ebben benne voltak az egészen friss olvasmányélményeim is meg régebbi dolgok, amelyek valószínűleg most értek meg a fejemben annyira, hogy tényleg hatással lettek arra, mit írok. Ha nevet kell mondani, akkor Szijj Ferencet mondanám mindenképp.

Áder János köztársasági elnök különdíját az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által kiadott “Volt a hazának egy-két énekem” – Arany 200 című emlékkötet, Orbán Viktor miniszterelnök különdíját Sziget Kovács Viktor Az ég madarai (Corvina Kiadó) című kiadványa nyerte.

Tarlós István főpolgármester különdíját a Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria kiadásában megjelent Újranyitás hetven év után – A Szépművészeti Múzeum Román Csarnokának története című könyv kapta. A Tamás László-emlékdíjjal Beh Mariann A kert konyhája (Book Kiadó) című receptkönyvét ismerték el.

Több mint 300 könyv a 2019-es Ünnepi Könyvhéten, amit Simon Márton nyit meg

Az Ünnepi Könyvhét 2019-es központi rendezvényét idén a Vörösmarty tér átépítése miatt új helyszínen, a budapesti Duna-korzón rendezik meg – mondta el Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnöke és igazgatója kedden Budapesten. A sajtótájékoztatón hozzáfűzte: a Vigadó tér és a Március 15.

A verseny zsűrijét Vágó Magda könyvtervező tipográfus vezette, tagja volt Barabás Zsófia festőművész, Révész Emese művészettörténész, Valuska László, a Margó irodalmi Fesztivál igazgatója és Gál Katalin, a MKKE elnöke.

Az Ünnepi Könyvhét 2019-es kiírásának programjairól ezen a linken tájékozódhatsz.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.