Sinéad O’Connor mégsem fejezi be zenei pályafutását

Sinéad O'Connor ír énekes-dalszerző visszavonta hétvégi bejelentését, amely szerint befejezi zenei pályafutását – írta a The Guardian online kiadása.

Elhamarkodott nyilatkozat

Sinéad O’Connor azt mondta, június 5-i közleménye „reflexszerű reakció” volt a brit és az ír médiában a mentális egészségével kapcsolatos folyamatos negatív megszólalásokra.

A zenész Twitter-bejegyzésében rajongóinak kifejtette, hogy „rosszul érezte magát” az interjúk után, amelyeket Rememberings című könyvéről készítettek vele. A memoárkötetben az átélt testi és lelki bántalmazásokról is írt.

Sinead O'Connor koncert
Sinéad O’Connor / Fotó: Andrew Chin / Getty Images

„De szeretem a munkámat. Ami a zenélés. Arra születtem, hogy élőben adjak elő” – magyarázta.

Sinéad O'Connor megtartja új lemezének bemutatóját

Miután visszavonulását bejelentette, megtapasztalta a rajongók és a zenésztársak támogatását, ezért megtartja  2022-ben megjelenő albumának koncertjeit.

„Arról is hazudtam, hogy túlvagyok a csúcson” – tette hozzá.

Az énekesnő június 4-én azt írta, hogy visszavonul a turnézástól és a lemezkészítéstől, ezt a hétvégén számos további tweet követte. A Billboard zenei magazin kérdésére O’Connor szóvivője akkor megerősítette a bejelentést. Az 54 éves énekesnő karrierje során 10 albumot adott ki, leghíresebb felvétele, a Nothing Compares 2 U 1990-ben vezette a Billboard Hot 100-as sikerlistáját.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból