Aki nem jártas a slam poetryben azért, aki peIdig igen, azért menjen el az idén Magyarországon megrendezett Slam poetry-Európa-Bajnokság és Nemzetközi Slam Találkozóra. 

A Slam Poetry Magyarország Egyesület szervezésében több mint 20 ország nemzetközi bajnokai érkeznek hazánkba. November 26. és december 1. között az Anker’t és a Trafó House ad otthont a különleges programnak.

1444337894697
Bob Holman, Az Program Egyik Sztárvendége / Fotó: Columbia Journal

A bajnokság keretén belül workshopok, vitaestek, előadások és természetesen maga a verseny várja az érdeklődőket. Az eseményt Horváth Kristóf „Színész Bob” workshopja indítja. Már az első estén fellép a program két sztárvendége, Bob Holman (USA), valamint a slam alapítójának atyja, Marc Kelly Smith (USA). A The Grand Slam Debate programon Bob és Marc vitáznak, beszélik meg a slam kialakulását és még sok más érdekességet.

Slam Poetry Magyarország: “Itthon sokkal népszerűbb a slam” – Interjú

Egyébként valami hasonló volt már 2006 előtt is, például Gyukics Gábor számolt be hasonló estek szervezéséről. De valóban 2006-ban volt olyan slam poetry-est, amit már annak is neveztek. Bár az rapperek és költők versenye volt, meghívott slammerekkel, nem nevezhetett bárki. Olyanok voltak köztük, mint Karafiáth Orsolya, Hugee: Süveg Márk, Peer Krisztián, Erdős Virág, Busa Pista.

A bajnokság második napján kerül sor az elődöntőre. 21 ország nemzeti bajnokai mérik össze tudásukat, amelyet egy 5 fős zsűri pontoz, elnöke Bob Holman. Az utolsó napon megrendezett döntőn kizárólag saját szerzeményt adhatnak elő a továbbjutottak. Magyarországot az idei Országos Slam Poetry-bajnokság győztese, Molnár Péter képviseli.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2018. november 26 — december 1.

Helyszín: Trafó House, Anker’t

Jegyár: 2. 400 HUF

Jegyigénylés: ITT

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.