Nézem Slam Poetry Slam Poetry Magyarország: Itthon sokkal népszerűbb a slam

Slam Poetry Magyarország: Itthon sokkal népszerűbb a slam

Promóció

Idén lesz tíz éve, hogy Budapesten havi rendszerességű slamklubok indultak. Az októberi slambajnokavatás után megkértük a Slam Poetry Magyarország tősgyökeres szervezőit, tekintsék át az elmúlt tizenegy évet. Hugee, Zeek és Végh Fruzsi a következőkben elmondják, milyen a mi slamkultúránk nemzetközi viszonylatban, és merre tart majd 2018-ban.

Promóció
- Advertisement -

ContextUs: A slam poetry az 1980-as évek közepén jelent meg az USA-ban, de idehaza csak 2006 februárjában indult be a műfaj. Mi az oka, hogy ennyi idő telt el a kettő között?

Zeek: Annyira nyugaton vagyunk, hogy ilyen sokáig tartott. Úgy gondolom, hogy ebben az országban mindenben egy olyan tízessel vagyunk konstans lemaradva. A slam poetrynél még tíz év elteltével is várni kellett húszat, hogy beérjünk.

Valójában nem tudom, miért nem, pedig az írók és költők országa vagyunk, ugye.

Hugee: Egyébként valami hasonló volt már 2006 előtt is, például Gyukics Gábor számolt be hasonló estek szervezéséről. De valóban 2006-ban volt olyan slam poetry-est, amit már annak is neveztek. Bár az rapperek és költők versenye volt, meghívott slammerekkel, nem nevezhetett bárki. Olyanok voltak köztük, mint Karafiáth Orsolya, Süveg Márk, Peer Krisztián, Erdős Virág, Busa Pista.

ContextUs: Ez már a hatodik slam OB volt itthon. Mennyi minden változott az első óta? Ha kontrasztot húznátok az első és a mostani között, hogy értékelnétek az elmúlt hat év fejlődését?

Zeek: Igazából a 2006-os esemény után egy évig semmi nem volt, aztán a második szervezésében, ami ugyanúgy a Műcsarnokban volt, már részt vett a Blyworx is. És innentől indult ez be igazából, de ezekről az időkről szerintem Hugee tud jobban mesélni.

Hugee: Az említett Budapest Slam 1. és 2. után, azoktól függetlenül 2008-ban a Kőlevesben indítottuk be többedmagammal a havi rendszerességű, budapesti, nem meghívott előadókkal rendelkező slamesteket. Ide már bárki nevezhetett, a közönség tagjai pedig pontoztak, ez volt az alap. Először csak húszan-harmincan voltunk, aztán egyre többen, főleg miután összeálltunk a Bly Worx-szel.

Egyébként a Budapest Slam I. és a mostani VI. Slam OB közt a legnagyobb különbség az, hogy a nagyközönség már tudja, mi az a slam poetry.

Az első rendezvényen senki nem volt ennek igazán tudatában, még a fellépők sem teljesen. Mostanra már mindenki tudatosan, célirányosan jön egy slamestre. A legelső is sok embert vonzott, de most évről évre az 500 fős Trafót töltjük meg. Akkor, ugye, meghívásos alapon működött, most pedig már több mint 150-en jelentkeznek az ország különböző pontjairól az előválogatókra.

Zeek: A háromnapos előválogató után pedig a krém megmérkőzik egymással.

A 6. OB előválogatójának zsűrije az Instantban

Hugee: Ez az utolsó OB sokkal szervezettebb, professzionálisabb  a Budapest Slam I.-hez képest, szélesebb körű és nagyobb volumenű.

Zeek: A szabadszájúság nem változott, ez az alap. Van háromtizenötöd, amiben te azt mondasz, amit akarsz. Ez maradt.

ContexUs: Mi alapján választjátok ki az OB előválogatóinak helyszíneit? Tudatos a döntés, vagy hívnak titeket a helyekre?

Zeek:  Évek óta az Anker’t biztosítja a legjobb feltételeket a havi klubhoz. Ezért törekszünk arra, hogy az előválogatókat is ott tartsuk meg, a közönség pedig, úgy látjuk, szeret kötődni a helyszínhez. Örül, ha visszatérhet, otthonosan érezheti magát minden hónapban.

Hugee: Sajnos Budapesten nem túl sok olyan hely van, ahol 200-300 fő kényelmesen le tud ülni, Nem a színpad mellett van közvetlenül a pult, rendesen befűtik, lehet jegyet szedni, vannak mosdók… Szóval van egy csomó szempont, aminek meg kéne felelnie egy helynek. Az előválogatóknál ez nem feltétel, de egy havi estnél vagy egy tematikus slamnél nyereményt is szoktunk adni. Ebben is általában számítunk a helyszín támogatására, úgyhogy itt nem elég csak rábökni egy helyszínre.

ContextUs: Van esély rá, hogy a közeljövőben itthon legyen slam EB?

Zeek és Hugee: Van esély!

Zeek: Ezen dolgozunk kőkeményen, és reméljük, hogy az ősatyák is ellátogatnak hozzánk. Bár Bob Holman már volt itt, és egy fiatal tehetséget is magával hozott Samantha Thornhill személyében.

ContextUs: A nemzetközi versenyeken hogyan szerepelnek a magyar slammerek?

Hugee: Általában az van, hogy az első körben majdnem legmagasabb pontszámmal bejutnak a döntőbe, majd 5-6. helyen végeznek. Egyébként ez jó, és a közönségdíjat mindig elnyerik a magyarok.

És nagyon jó a szurkolótábor. Minden országot összevetve a hazai slamközösség az egyik legnagyobb, a Facebook-követőink száma magasan veri a többiekét.  

Zeek:

Nagyon tetszünk Európának, meg szokták jegyezni nemzetközi vizeken a magyarokat.

Bár még dobogós helyre nem jutottak. Van is mindig a versenyzőinkben egy olyan drukk, hogyha 5-6.-nál rosszabb helyezéssel jön haza, akkor inkább ne is jöjjön!

Hugee: Egyébként csak azért csinálunk EB-t, hogy megnyerje végre egy magyar!

Zeek: Teljesen elfogulatlanul, semmi pártosság nincs ebben.

Sára Gergely valamint a dobogósok: Bárány Bence, Munding Márton és a bajnok Mészáros Péter

ContextUs: Hogyan lehet a slammel külföldre menni? Egyszerűen a magyar szövegeket írják át az adott nyelvre, vagy teljesen újat alkotnak a bajnokok?

Zeek: Ez szabadon, a művész által választott. Lehetséges az anyanyelven való interpretáció, és akkor küld egy előre lefordított szöveget. De én például azt szeretem, ha eredeti nyelven mondják. Saiid, mikor kint volt, mondott egy angol szöveget is. Ez szélesíti a mi látókörünket is, magának a slammernek is egy kihívás idegen nyelven előadni. Színesíti egy ember repertoárját, ha több nyelven ír. Mészáros Peti a 2017-es slam EB-n az összes szövegét angolul mondta, ami bátor vállalás volt!  

Hugee: Ez minden évben nehéz kérdés egy slammernek, mindegy, hogy milyen országban van az EB. Szervezés szintjén is kihívás, hogy milyen anyanyelvűek üljenek a zsűriben az objektivitás érdekében. A slam ereje az “akkor és most”-ban van, a nyelvben, az előadásban. A magyar nyelvet, mint olyat nem lehet visszaadni idegen nyelven, de van, aki megpróbálja. Persze közben, ha ki van vetítve egy fordítás, megérti a közönség, hogy miről slammel a magyar előadó. És magának a nyelvnek a hangzását szépnek szokták találni.

Zeek: Hát, egyszer már le is portugáloztak minket!

Hugee: Mert a portugál is gyönyörű nyelv. De ez egy nagy kérdés, hogy hogyan lehet két különböző nyelvű slamet összehasonlítani egymással. Egyébként bárhogy meg sehogy. Két magyar slamet sem lehet igazán összehasonlítani, de mégis megtesszük!

ContextUs: Nincs túl nagy nyilvánosság a hazai slam poetry körül. Direkt nem keresitek a megjelenési lehetőségeket, mert aki akar, úgyis megtalál titeket, vagy más oka van a nagy csendnek?

Zeek: A nyilvános megjelenés a dolog szabadszájúsága miatt viszonylag szűk. A médiában ezt elég nehezen lehetne bármilyen szájkosár nélkül terjeszteni. Én azt gondolom, hogy ez enélkül is a helyén van.

Minden országnak megvannak a maga periódusai a slamkultúrában, ami egy szinuszgörbét mutat. Egyszer népszerűbb, aztán nem. Aztán megint népszerű, időszaktól függ. Az, hogy mekkora a nyilvánossága, mindig változik.

A Redbull Pilvaker rendezvényt 2012-ben mi indítottuk el semmit nem elvéve az utánunk következő rapperek elől. Mi voltunk az “előzenekaruk”, akik lényegében versengtünk a forradalmi szövegekkel, és azon telt ház volt.

Hugee: Akkor nagyot szóltunk, és aztán még szóltunk pár évig. És persze megkaptuk akkor, hogy túl mainstream vagyunk és a csapból is mi folyunk. Ez most egy kicsit alábbhagyott, ami nem tesz rosszat szerintem a slamnek és a közönségnek sem.

Zeek: Minél tágabb kört szólítasz meg, elkerülhetetlen a hígulás. Ez nem kifejezetten rossz, hiszen el kell, hogy jusson szélesebb közönséghez. De az alkotói körnek ez nem feltétlenül tesz jót. Ahogy mondtam, ez egy szinuszgörbe, mindig változik.

Hugee: Reméljük, idén megint felfele ível majd! Ehhez szükséges egy nagy esemény, amin majd megint nagyot kell szólni, nyilván ezt nem néhány személy befolyása dönti el. A slamnek nem hiányzik, hogy a tv-ben vagy a rádióban róla beszéljenek. Egy pár underground műsorban abszolút van helye, például Molnár Péter rendszeresen foglalkozik vele a Tilos Rádióban.

Red Bull Pilvaker 2014 / Fotó: A Red Bull Pilvaker hivatalos oldala

Zeek: Németországban a második királyi tévének van egy külön kultúrcsatornája, ahol régen slammeltek. Ha lenne egy ilyen lehetőség, hiszen ez Németországban sem egy mainstream csatornán folyt, akkor elfogadnánk. De azt nem tudom elképzelni, hogy mondjuk egy sorozat után meg a hírek közt a vacsorához majd tálalunk pár keresetlen szót. Vagy mondjuk délelőtt a baba-mama műsor után odamondjuk az anyukáknak, hogy mi a helyzet…

ContextUs: Ma is nagy az átfedés a magyar hiphop és a magyar slam között?

Hugee: Maga a slam poetry a hiphop, rap, színház, költészet, stand-up keveréke. Ilyen szempontból van átfedés, az is igaz, hogy járnak rappet hallgató vagy rappelő emberek slam poetry-estre. De ugyanígy járnak színészek és költők. Stand-uposok nem annyira fordulnak meg, de volt már együttműködésünk a Dumaszínházzal, szóval az sem kerülte el a slamet.

De arról szó sincs, hogy a magyar slam poetry rappes lenne, vagy nem lenne benne helye a költészetnek, esetleg a rímtelen slameknek.

Ebben a műfajban sokszor maguk a rapperek is elhagyják a rímelést és az ütemet, és kihasználják, hogy ez egy tök más terep.

Havi klubok az Anker’tben

ContextUs: Kapott olyan kritikát a magyar slam-közösség, hogy igencsak belterjes. Ehhez ti mit szóltok?

Zeek: Ez egy elég vicces kritika, mivel ide – a havi klubra – bárki jöhet és slammelhet. A slammelésnek egy kritériuma van: időben kell jelentkezni. Az igaz, hogy amikor meghívásos verseny van és a „megrendelőkkel” együtt történik a fellépők kiválasztása, akkor a legjobb teljesítményt nyújtó, eredményes slammerek kerülnek kiválasztásra. De ez nem belterjesség. A fesztiválokra is a legismertebb zenekarokat hívják a szervezők, ez már csak így megy.

Hugee: Mi is csak szemlélői vagyunk, hogy egy bajnokságnak mi lesz az eredménye. Ha valami mutatja, hogy a belterjesség vádja nem állja meg a helyét, az például az, hogy kik lettek dobogósok idén. Nem a szervezői körhöz tartozók, nem a “régi arcok”, hanem a fiatal, nagyon tehetséges slammerek.

A szöveg és az előadás számított, nem az, hogy milyen régóta és kikkel mozognak ebben a körben.

ContextUs: Meg lehet élni ma itthon a slam poetryből? Meg szabad élni belőle, ha jól akarod csinálni, vagy ez megöli az egész jellegét?

Hugee: Hát, voltak törekvéseim, fel is adtam őket – viccelek! Nagyon jó lenne, ha mondjuk egy ember meg tudna élni a slamből. A Slam Poetry Magyarország Egyesület mindent intéző elnöke példa lehetne erre, de sajnos erre sincs még megoldásunk. Úgyhogy nem, nem él meg senki a slamből. Ez egy abszolút önkéntes dologként indult, és a mai napig hasonlóképp működik.

ContextUs: Egy OB során hogyan lehet biztosítani, hogy a zsűri ne szimpátia, hanem valódi teljesítmény alapján pontozzon? Erre is érkezett már kritika, pontosan a belterjességgel együtt.

Zeek: Nem lehet. A színpadi művészetnek az a jellegzetessége, hogy szimpátia alakul ki az előadó és a közönség és/vagy zsűri közt.

Hugee: Persze, azért hívunk meg szakmai zsűrit, hogy valamennyire objektív szempontok is tudjanak érvényesülni az egyébként szubjektívak mellett. Hazugság lenne azt állítani, hogy a zsűri teljesen objektív az OB során. Viszont a szakmai bírákat pont azért hívjuk, hogy különböző, a műfajhoz kötődő szakmáik befolyása alapján egy objektív értékelés jöhessen létre. Sok mindent tudnak szakmai szempontok alapján figyelni: előadásmód, a koncepció, témaválasztás és még ezer másik dolog.

De azért ebben az egészben ott van az, hogy ember ül a zsűriben és embert hallgat a zsűri.

 A közönségből is választunk két embert, akik pedig lehet, hogy semmilyen objektivitást nem tudnak belevinni, hanem pont arra mennek rá, ami tetszett nekik, de erről szól a slam.

Végh Fruzsina a 2016-os OB egyik elődöntőjén

ContextUs: Nemrég jelentettétek be, hogy jogi személlyé vált az egyesület. Mit jelent ez a magyar slam poetry számára?

Fruzsi: Azt jelenti, hogy reményeink szerint létrejön egy szervezet, amely összefogja a slamet országosan. Sőt, nem csak országosan, hanem a határon túli slamközönségeket is bevonjuk. Az egyesület elnökségét már ezt a szempontot szem előtt tartva választottuk meg az alapító tagsággal.

ContextUs: Zeek a Brains tagja, Hugee, te pedig két helyen is énekes voltál. Mennyi időt vesz el ezekből a slam poetry szervezése? Egyik projektnek sem csökken a színvonala?

Hugee: Hát, számomra most már semennyit, mert már nem konferálok, tíz év után elköszöntem a slamtől. Viszont házas vagyok. Nem is énekelek, egy unalmas, dolgozó nő vagyok. De az egyesületben alnökként vagyok jelen és a kommunikációs különítményt erősítem, így támogatom a slamet.

Zeek: Ahol éppen van szabad mikrofon, én oda felugrok és üvöltözök dolgokat. Nem, egyébként van még egy ET névre hallgató hiphop-jazz-soul formáció, amiben közreműködök. Hugeeval hat évet voltunk együtt a színpadon, az már egy házasság. Én még itt-ott mindenféle projektbe belecsöppenek, de a fő vonal még mindig a Brains, a Random Trip és a slam.

Hugee: A slam szervezői találkozók havi egy-kettő estét jelentenek. Ezért sem egy megélhetés, és összeegyeztethetetlen más munkával.

ContextUs: Fruzsi, te lettél az egyesület elnöke. Mit csinálsz pontosan?

Fruzsi: Ez igazából a jövő zenéje.

Az, hogy én vagyok az elnök, nem jelent kizárólagos döntéshozatali jogot, van egy hét fős elnökségünk, illetve egy 14 fős alapító tagságunk.

Közgyűléseken hozzuk meg közösen a döntéseinket, az én szerepem annyi, hogy operatívan összefogom a kis szervezetünk működését.

ContextUs: És mi civilben a munkád? Ugyanezekben a zenei körökben mozog, vagy teljesen más területről érkezel?

Fruzsi: Rendezvény- és programszervező vagyok. PR szakon végeztem. Még az egyetemen sajtósként kezdtem dolgozni a Slam Poetry Budapestnél, és szépen lassan belefolytam a szervezésbe. Főszervező lettem, és aztán az utóbbi időben úgy alakult, hogy én tudtam a legtöbb energiát erre fordítani a munkám rugalmassága miatt, így a közösség aktív mozgatórugói úgy döntöttek, hogy én legyek az elnök.

Slam School: workshop az Ellátóházban

ContextUs: Facebookon volt felhívásotok slam poetry workshopra is. Mi történik egy ilyen rendezvényen?

Zeek: Legutóbb gimiseknek tartottunk a Budapest Film segítségével. Legközelebb májusban lesz ilyen, ezt Simon Marcival és Horváth Kristóf ‘Színész Bobbal’ csináljuk. Ilyenkor felosztjuk egymás közt a diákokat, és igyekszünk megmutatni, hogy hogyan is lehet slammelni. Kifejezetten nem tanítunk, inkább egy interaktív motivációnak szánjuk. Olyan, mintha maketteznénk egy pár órát, csak szavakkal.

Pár évente meg szoktak hívni Debrecenbe, a germanisztika tanszékre, még ott szoktam worskhopot tartani a hallgatóknak.

Hugee: Tavasszal – már az egyesület színeiben – tervezzük egy workshop-sorozat elindítását, ez jelenleg kidolgozás alatt van.

ContextUs: 2013-ban készült egy Weörest című kezdeményezés, amely során Weöres Sándor verseit dolgoztátok át rapesebb formában. Lehet még ilyesmire számítani tőletek?

Hugee: Ez Horváth Kristóf Színész Bob formációjának a Bob és Bobéknek az estje,  azóta  készült Petőfi- és Toldi-est is. A tematikus projektekkel kapcsolatban egyébként nem az van, hogy nyomon követjük a szerzőket, figyeljük, hogy kinek éppen milyen évfordulója van. Általában van egy rendezvénysorozat, és ahhoz kapcsolódóan kérnek fel minket slam-átdolgozásokra.

Zeek: Attól függ, hogy kinek éppen milyen dolog pattan ki a fejéből. A helyi erőkön is múlik. Mondjuk vidéken, ha épp van egy jó ötlet, akkor annak a megvalósításában szoktunk segíteni, ha kérik.

ContextUs: Világszinten hol tart a magyar slam poetry szubkultúra? Milyenek a hazai slammerek külföldi viszonylatban?

Zeek: Ezt nem nagyon lehet mérni, minden országnak megvan a sajátos slamkultúrája. Függ persze minőségtől, mennyiségtől, szervezettségtől. Mi ezekben nem teljesítünk rosszul, és akkor még szerény is voltam.

Elnézve a külföldi attitűdöt, a magyar slam egy elég összeszedett dolog. Mi a lelkünkre vesszük, hogy a slam egy jóképű, jól szervezett dolog legyen, feszélyezettség nélkül.

Hugee: Évekkel ezelőtti EB-n, mikor Márkot (Süveg “Saiid” Márk – a szerk.) kísértem, minden városból érkező szervező elmondta, hogy az adott országban hogyan néznek ki a slamek. Már sokan akkor tátott szájjal figyelték – viccen kívül –, hogy Magyarországon 200-300 fő jár slamestekre havonta. Az EB-ken, ugye, azt is tapasztaljuk, hogy más országok slambeli szervezettsége milyen. A lájkok aránya azt mutatja, hogy Magyarországon sokkal népszerűbb a slam más európai és tengerentúli országokhoz képest.

CV

Szabados-Mavrák Kata (Hugee), Németh Péter (Zeek) és Végh Fruzsina a Slam Poetry Budapest egyik legrégebbi szervezői. Többek közt Hugee indította 2008-ban a havi rendszerességű slamklubot a Kőlevesben, Zeek pedig vezető konferansziéja volt az esteknek. Jelenleg Hugee alelnök, Zeek alapító tagja az egyesületnek, a kezdetektől sajtósként jelenlevő Végh Fruzsina az egyesület elnöke.

Promóció
Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.
Promóció

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

ez is érdekeltéged
<3