Túlélési stratégia és a helyiek önzetlensége

A rideg időjárás és a testi kínok közepette a legnagyobb segítséget nem a technikai felkészültség, hanem az ott élők vendégszeretete jelentette.

A bolíviai lakosok szegénységük ellenére is azonnal a magyar páros mellé álltak a forgatási napokon – írta meg a Blikk.

„A mai napig hihetetlen számomra az, hogy befogadtak, volt hol aludnunk, adtak enni. Próbálok ezekre a jó dolgokra emlékezni” – mondta hálásan a sportoló, kiemelve a nélkülözők önzetlenségét.

A verseny dinamikáját Fischer Gábor, a TV2 programigazgatója korábban azzal jellemezte: „Az Ázsia Expressz legújabb évadát Bolívia és Brazília területén forgatjuk, ami már alapvetően meghatározza a népszerű műsor új epizódjainak hangulatát. A hetedik évad párosai pedig úgy gondolom, csak fokozzák azt az izgalmat, ami ebben a formátumban rejlik.”

Amint arról korábban beszámoltunk, a páros a tévés adások visszanézésekor szembesült a riválisok hátuk mögötti megnyilvánulásaival. A túlélés mellett a mezőnyben a taktika is kulcsszerepet játszott, hiszen a szabályok értelmében rendszeresen nehezítéseket kellett kiosztani az ellenfeleknek.

„Mi próbáltunk azon taktika mentén haladni, hogy akitől kaptunk valamilyen hátráltatást, azt visszaadjuk; de egyébként mindig magunkkal és a játékkal foglalkoztunk” – fejtette ki a hozzáállásukat a versenyző.