Hosszú idő után először előzte meg a Sotheby's a Christie's-t az árbevétel tekintetében.

Az ágazat képes rugalmasan alkalmazkodni

Jelentős bevételkiesést szenvedtek idén a világ nagy aukciósházai a hagyományos nyilvános árverések elmaradása miatt az elmúlt kilenc hónapban, ennek ellenére 2020-as eredményeik azt jelzik, hogy az ágazat képes rugalmasan alkalmazkodni. Bár még hátravan néhány nagyobb aukció, a Sotheby’s idei bevétele már meghaladta az ötmilliárd dollárt. 2019-hez képest ez 16 százalékos, 800 millió dolláros bevételkiesét jelent – adtahírül az Artnet. A Christie’s 4,4 milliárd dollár bevételről adott hírt, ami 25 százalékos csökkenés az előző évihez képest, amit főként a hagyományos aukciók elmaradásával és a koronavírus-járvány okozta műtárgyeladási kedv csökkenésével magyaráztak a szakértők.

Kapcsolódó cikk

Mindkét aukciósház jelentős aukciós bevételkiesésről számolt be: a Sotheby’s teljes bevételéből 3,5 milliárd dollárt tettek ki az aukciók, ami mintegy 30 százalékos csökkenés tavalyhoz képest. A Christie’s hagyományos élő aukciós bevételei idén 2,8 milliárd dollárra rúgnak, ami több mint 40 százalékos csökkenés az előző évhez képest.

A neves aukciósházak úgy vélik, hogy a csökkenés főként annak a számlájára írható, hogy elmaradtak idén a magas áron kínált tételek. Idén csak két mestermű cserélt gazdát nyilvános aukción 25 millió dollárnál drágábban, míg 2019-ben kilenc ilyen volt.

Sok aukció zajlott zárt ajtók mögött, a Sotheby’s 1,5 milliárd dollár forgalmat ért el a privát aukciókon, ami 50 százalékkal több 2019-nél, a Christie’s 1,3 milliót, ami 57 százalékos növekedés tavalyhoz képest.

Dolármilliós tételek cseréltek gazdát

A legdrágábban eladott műtárgyak között van Francis Bacon Triptichonja, amely júniusban kelt el 84,6 millió dollárért a Sotheby’s-nél. Egy 1610-ben készül kínai tekercsfestményéért, Wu Bin tájképéért 76,6 millió dollárért fizettek egy pekingi árverésen. Roy Lichtenstein aktképe, a Nude with Joyous Painting 46,2 millió dollárért cserélt gazdát a Christie’s-nél. David Hockney kaliforniai tájképe, a Nichols Canyon 41 millió dollárért kelt el a Phillips New York-i árverésén.

David Hockney Nichols Canyon
David Hockey: Nichols Canyon / Fotó: Vickie Flores / Epa

A becsült ár csaknem négyszereséért, 41,8 millió dollárért cserélt gazdát egy ritka, 700 éves kínai tekercsfestmény, Ren Renfa (1255-1327) két méter hosszú alkotása a Sotheby’s árverésén Hongkongban. Cy Twombly Untitled című soroztáért 38,7 millió dollárt fizettek októberben Christie’s árverésén.

 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet