Mint korábban megírtuk, Spike Lee BlacKkKlansman című filmjét is vetítették Cannes-ban. Lars von Trier újabb agymenésével ellentétben, a közönség nagyon jól fogadta: álló ovációval ünnepelték.

A BlacKkKsman a ’70-es években játszódó szatirikus komédia, ami Ron Stallsworth igaz történetén alapul. Ő volt az első afro-amerikai rendőrnyomozó, aki a Colorado Springs-i egységnél szolgált. Stallsworth-nak sikerült beépülnie a helyi Ku-Klux-Klan korrupt, rasszista rendszerébe, egyik más rendőrtársával együtt, aki történetesen zsidó.

Az alkotók a fehér felsőbbrendűséget célozták meg a bűnügyi vígjátékban. 

A két főszereplő John David Washington és Adam Driver. 

Spike Lee Jordan Peele And John David Washington Split
Spike Lee (B), Jordan Peele (K) És John David Washington (J) / Fotó: Getty Images

A producer pedig az a Jordan Peele, aki nagyot ment a szintén rasszista témával foglalkozó hideglelős horrorral, a Get out, magyarul Tűnj el! című filmmel.

A trailerben egyszer csak elhangzik Trump szlogene, az  “America First!”. Nem véletlenül.

A rendezőnek ugyanis tele lett a hócipője az elnöknek a charlottesville-i incidens után tanúsított magatartásával, amiért nem ítélte el a rasszista indíttatású támadás elkövetőit. Spike Lee a Blackkklansman sajtótájékoztatóját arra használta, hogy meglehetősen vehemens módon, itt nem idézett trágár kifejezések közepette kirohanjon az elnök ellen.

Mutatjuk a trailert:

BLACKkKLANSMAN – Official Trailer [HD] – In Theaters August 10

A Spike Lee joint. From producer Jordan Peele. Based on some fo’ real, fo’ real sh*t. Watch the #BlacKkKlansman trailer now – in theaters August 10. https://…

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.