A Lehel téri aluljáróban történt lakossági közbelépés, egy bántalmazott nő megvédése és az abból született tízezres elérésű Facebook-poszt után kapott váratlan fordulatot Spira Eszter bírósági ügyintéző ügye. A Fővárosi Törvényszéken több mint tíz éve dolgozó, a munkatársakat másfél éve mentálhigiénés tanácsadóként is segítő alkalmazott ellen igazgatási eljárást indított a munkáltatója, és azonnali hatállyal megszüntette a mentálhigiénés segítői kinevezését.
A történet augusztus közepén kezdődött, amikor Spira a metróállomáson észrevette, hogy egy férfi a nyakánál fogva a falhoz nyom egy síró nőt. Egy másik járókelővel közösen kimentették az áldozatot, a piachoz futottak és értesítették a rendőrséget. Bár a nő zsebében érvényes távoltartási végzés volt, a helyszínre érkező rendőrök a többórás várakozás végén közölték, hogy meg van kötve a kezük, a férfit elengedik. A nyilvánosság ereje végül hatásosnak bizonyult: a bejegyzés elterjedése után két nappal a rendőrség elfogta és őrizetbe vette a gyanúsítottat, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.
Spira Eszter eljárás alá kerül a törvényszéken
A sikeres állampolgári akciót követően azonban az intézményfalakon belül meglepő reakció fogadta a bírósági dolgozót. Spira Eszter beszámolója szerint a törvényszék elnöke behívatta, és közölte vele a döntést. Mint elmondta, a vezetés azzal indított, hogy „kitettem a posztot, ami bár dicséretes állampolgári magatartás, de a posztom hangulatkeltő és igazságügyi alkalmazotthoz méltatlan. Majd ezután azt mondta, hogy de ez ahhoz képest semmi, amilyen a műsorom, amit a poszt kapcsán nézett meg: a műsorom dehonesztáló, jogsértő, vádaskodó és igazságügyi alkalmazotthoz méltatlan, így mindezekre figyelemmel a metálhigiénés segítői kinevezésemet visszavonja és azonnali hatállyal beszünteti a mentálhigiénés tanácsadói munkámat.”
A Fővárosi Törvényszék határozottan visszautasítja azokat a feltételezéseket, melyek szerint a lakossági kiállás miatt büntetnék a munkatársukat. A bíróság közleménye alapján az eljárás kizárólagos oka az, hogy „az általa vezetett podcastokban számos alkalommal politikusok és közéleti szereplők emberi méltóságát sértő, több esetben dehumanizáló kijelentéseket tett, így igazságügyi alkalmazotthoz méltatlan magatartást tanúsított”.
A bírósági közbizalom és a korábban ismert podcast
Indoklásként a törvényszék konkrét idézeteket is kiemelt a dolgozó korábbi műsoraiból. Az egyik adásban Spira egy városba tévedt vaddisznó kapcsán úgy fogalmazott, hogy „Nem meglepő, hogy a Parlament környékén sétálgatott, mert úgy gondolta, hogy hasonló a hasonlónak örvend. Tehát ha ő a disznók nemzetségéhez tartozik, akkor megy és meglátogatja a disznókat.” A bíróság értékelése szerint az ilyen nyilvános megnyilvánulások alkalmasak a bíróságokba vetett közbizalom megingatására és a pártatlanság megkérdőjelezésére.
Az ügy pikantériája a podcast körüli korábbi tudomásszerzés. Spira Eszter kiemelte, hogy a Fővárosi Törvényszék korábbi és jelenlegi elnökének is hivatalosan bejelentette a műsorkészítést, amit mindketten tudomásul vettek és nem elleneztek. Ahogy fogalmazott: „Soha senki nem figyelmeztetett arra, hogy ez nem fér bele.” A törvényszéknél most arra vár a sajtó válaszára, hogy amennyiben az elnök tudott a podcast létezéséről, miként lehetséges, hogy annak tartalmával csak a metrós incidensről szóló poszt után szembesült – írta meg a Telex.


