Észak-Koreában törvényben tiltják a filmek, színdarabok, zenék, könyvek behozatalát, és vasszigorral büntetik, ha valaki ezt megszegi.

Akik csak megnézték a Squid Game sorozatot, kényszermunkára ítélték

A Radio Free Asia cikke szerint nemrég halálra ítélték azt a férfit, aki becsempészte az országba a Squid Game című, nagy sikerű dél-koreai sorozat felvételét. A lap információi szerint a hatóságok középiskolás diákokat kaptak rajta, ahogy nézték a sorozatot, innen jutottak el aztán a férfihez.

Kapcsolódó cikk

A halálra ítélt férfi állítólag Kínából csempészte be a sorozat egy példányát, és pendrive-on árulta az országban.
A lap forrásai szerint a csempészt golyóval fogják kivégezni, míg az egyik vásárlója, egy iskolai diák életfogytiglani börtönbüntetést kapott.
Az iskola hat másik diákját – akik csak nézték a sorozatot – öt év kényszermunkára ítélték, a tanárokat és iskolai dolgozókat pedig elbocsátották, és távoli bányákban kell majd dolgozniuk.

Vasszigor a nyugati termékek miatt

Nem meglepő, hogy Észak-Koreában nem örültek a dél-koreai sikersorozatnak, mert a két ország közti konfliktusról is jócskán szó van benne.
Azokat pedig különösen szigorúan büntetik Észak-Koreában, akik az ellenséges Dél-Koreából vagy az Egyesült Államokból csempésznek be bármilyen médiaterméket vagy kulturális anyagot.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet