Egy újabb villanyszerelős történet: Star Wars – Az utolsó Jedik

Contextus

Contextus

Óriási érdeklődés övezi a napjainkban ismét virágkorát élő Star Wars-univerzumot és a hozzá kapcsolható filmeket. Amióta a Disney megvásárolta a merchandising jogokat, vegyes érzelmekkel várták a rajongók az újkori folytatásokat. Star Wars – Az utolsó Jedik kritikája.

Szerencsére a korlátlan költségkeret, és a tradicionális vonalak megtartásával két olyan filmet sikerült eddig produkálni, ami minden néző számára kielégítő volt. Értjük ez alatt a hobbista sci-fi nézőtől legfanatikusabb rajongókig.

Őszinte leszek: soha nem voltam fanatikus Star Wars-rajongó. Nem képezte szerves részét gyermekkoromnak, és tizenéves korom végefelé láttam először az Új reményt. Én voltam az, aki sokadszori újranézésre még a Birodalom Visszavágon is képes voltam elaludni. Én voltam az, akinek soha nem volt birodalmi rohamosztagos plüss figurája és darthvaderes plakátja. Én voltam az, aki soha nem idézett a klasszikus filmekből sem. Egyedül a “Luke, én vagyok az apád” francia nyelvű fordítását tudtam díjazni, mert a “Je suis ton papa” zseniálisan viccesnek hangzik. Mindezek mellett elismerem, hogy a filmek kivétel nélkül a korát messze megelőző technikával készültek, és John Williams mesteri munkáját sem tudtam soha kétségbe vonni. Élveztem a filmeket, mert tényleg jók voltak, de elcsöppeni nem tudtam tőlük.

Az elmúlt napokban akaratlanul is elém kerültek a bemutatóval kapcsolatos hírek, előzetes visszajelzések, ahol mindenhol ódákat zengtek az új filmről, mondván a Birodalom visszavág óta (tudják, amin egyszer elaludtam) nem készült ennyire jó Star Wars-film. A hype-nak nem dőltem be, ezeknek szinte semmi hírértéke nem volt, mivel a marketing-gépezet és a fanatikus rajongók tömege biztosította a pozitív fogadtatást, ha valami szentségtörés nem történik az új részben. Erre pedig a Disney neve garancia volt.

/ Fotó: Imdb

Az első benyomás: én leszek az egytized százalék

Amikor egy filmvetítésről kijövök, akkor letaglózva vagy semlegesen, esetleg derűsen vagy idegesen szoktam kisétálni. A Star Wars: Az utolsó Jedik után viszont csalódottan vezettem hazafelé.

Egy olyan irányvonalat fedeztem fel a filmben, ami nagyon rossz mederbe fogja terelni a következő részeket.

Ugyanis a film elkezdett “eldisney-esedni”. Ez pedig a következőt jelenti:

  1. Olyan filmeket kell gyártanunk, amire maximálisan 12-es karikát lehet kirakni, de még jobb, ha korhatár nélkül megtekinthetőek.
  2. A kor éppen aktuális trendjének megfelelő filmes eszközöket alkalmazzuk, amivel eladhatóvá tudjuk tenni a filmet, és széles fogyasztóréteg számára nyújtunk többet az átlagosnál.
  3. A merchandising jogokból befolyó, egyébként is magas bevétel maximalizálása, akár a film kárára is.

A korhatár-besorolással a Star Wars-Sagaval kapcsolatban semmi kifogásom. Nem várom el, hogy egy kondányi malacot feláldozzanak, és mindenhol disznóvérben tocsogjanak a szereplők, mint Tarantino elméjének legmélyebb bugyraiban. Ezen könnyen túl lehet lendülni.

A kor trendjének megfelelő filmes eszközök

Itt nyúltak nagyon komolyan mellé a producerek. Manapság könnyebben eladható egy film, ha helyzet- és jellemkomikumok jelennek meg benne. Fontos, hogy ezek olyan szintűek legyenek, hogy a gyerekek is jól szórakozzanak rajta.

Ennek a fordítottja a „korhatár nélkül megtekinthető” besorolású animációs filmek esetében olyan poénok elhelyezése, ami kifejezetten felnőtteknek szól, és rá tudja venni a szülőket, hogy a gyereket elvigyék moziba.

Ez még talán működhet is, a fordítottja viszont egy olyan film kapcsán, aminek a kultikus rajongói már jó esetben meghaladták a 30-as éveiket, erős visszásságot képes generálni.

/ Fotó: Imdb

Annyi pozitívum felírható, hogy a poénok nem a leghangsúlyosabb jelenetek csúcspontján kerültek bele, így nem egy széttrollkodott paródiáról beszélgethetünk, csupán egy erőltetett poénokkal teletűzdelt műről.

A merchandising túltolása a Disney sajátossága. Elfogadom abban az esetben, ha egyrészt nem ez határozza meg nagy mértékben a film karaktereit, másrészt nem akarják a torkomon letolni, mert attól epét hányok. Egy ilyen méretű produkciónál le lehet gyártatni milliárd darab plüssfigurát, és akinek ezek vásárlására van ingerenciája, az egyébként is meg fogja vásárolni a karakterek közül a számára legszimpatikusabbat.

Miért kell egy tollas, rikácsoló, madárszerű, végbélkúp alakú, Csizmás kandúr szemű kreálmánnyal feltölteni egy ilyen jellegű filmet?

/ Fotó: Imdb

Miért kell ezt ráadásul úgy létrehozni, hogy a cselekményre semmilyen hatással ne legyen, és ordítson róla, hogy az eladások miatt került bele? Ez körülbelül akkora malőr, mintha Skywalker fénykardján egy Sony-logó díszelegne, vagy az Ezeréves Sólyom pohártartójába egy Coca Cola Light lenne beletámasztva.

Réges-régen, egy messzi-messzi Lucas galaxisban

Amikor Geroge Lucas eladta a Disney-nek a jogokat, finoman megjegyezte, hogy milyen ötletei lennének a történet folytatására. A stúdió természetesen nem így gondolta, és egy teljesen más irányba vitték a sztorit. Néhány napja egy beszélgetős műsorban Mark Hamill volt az egyik vendég, és burkoltan jelezte is, hogy nem lett volna hülyeség néhány dologban Lucas-ra hallgatni.

Az ébredő erő legnagyobb hibája az volt, hogy a történet túlságosan hasonlított az Új reményre, ezen természetesen nagyon sok fanatikus felháborodott, tegyük hozzá, joggal. Még egy birodalmi rohamosztagos pizsamában alvó rajongó torkán is nehéz lenyomni egy olyan sztorit, ami akár egy remake-nek is megfelelt volna.

Ha párhuzamot kellene állítani az első három filmmel, rengeteg hasonlóság felfedezhető. A teljesség igénye nélkül:

– Mester és tanítványa küzdelmének kiteljesedése

– Ki álljon át a setét vagy a világos oldalra

– Bunkerből havas tájon menekülni a birodalmiak elől (mondjuk a Jedi visszatérből az óriás, tüzelő ciciket átvehették volna)

Ahhoz lehetne igazán hasonlítani az egész történeti szálat, mint egy franchise alapon működő gyorséttermet: megfelelő minőséget csinálnak, de mind a kiszolgálásban, mind a receptben, mind az egész működésükben teljesen meg van kötve a kezük. A felépítésére azért nem lehet panasz, mert működő klisékből dolgoztak, és ilyen keretek közé szorítva a sajtburit sem lehet elrontani Salgótarjánban sem és New Orleans-ban sem.

Jó színészi játék jóHamillióból egy

Nem várunk nagy alakításokat a Star Wars-Sagaban, viszont érezhető a nagy nevek hiánya. Harrison Ford egyedül el tudta vinni az Ébredő erőt, nagy feladat hárult a színészekre, hogy maradandó alakításokkal pótolják. Meglepő, de akivel ezt sikerült megoldani, az Mark Hamill volt. Az eredeti filmeket nézve nem voltak nagy elvárásaim felé, viszont kimagaslót sikerült alakítania.

Köszönhető ez részben a forgatókönyvnek, amivel megadták neki a lehetőséget erre, és teljesítette is a feladatot. Rajta kívül a Benicio Del Toro hozta igazán a legjobbat, valamint Daniel Craig, aki ugyan a stáblistában sem szerepel, viszont a poén kedvéért néhány jelentre statisztaként beöltözött birodalmi rohamosztagosnak a forgatás idejére.

/ Fotó: Imdb

Carrie Fishernek sajnos ez volt az utolsó alakítása. Igazából nagyon kevés mozgásteret kapott, nagyon nehéz megítélni, hogy a színészi játéka ebből fakadóan sikerült egy kicsit monotonra vagy sem. Viszont központi szereplőként nagyobb aktivitást vártam volna. Maradjunk annyiban, hogy Leia Hercegnő szerepétől méltó búcsút vett a sorozat! Daisy Ridley pontosan ugyanazt hozta, mint az Ébredő Erőben.

Akkor sem tudtuk negatív kritikával illetni, az átlagostól talán picivel erősebb alakítással hozzá tud járulni a Saga sikeréhez.

Ellentétben vele, a paplanszájú Kylo Ren elősegítette, akinek az első sisaklevételekor a hetedik részben hangosan felröhögött a fél mozi. Lehet, hogy csak idő volt megszokni ezt a fejet főgonoszként, bár alakításban sem hozott az Ébredő erőben kimagaslót.

Ezzel szemben kellemes meglepetés volt Az utolsó Jedikben nyújtott alakítása, és visszavonok minden negatív megnyilvánulást vele kapcsolatban. Időközben ugyanis rájöttem, hogy mi volt a problémám vele. Sajnos az arcmimikája vetekszik az ezerarcú Stephen Segaléval. Csak nagyon erős érvek mellett mutatnék közelit róla. Viszont olyan testbeszéddel rendelkezik, a távoli, és teljes alakos jelenetekben olyan természetességgel mozgott, ami igazán előtt meghajolok.

A Finnt alakító John Boyega a közepestől szintén jobban szerepelt, még amellett is, hogy nagyon kellemetlen szerepet kapott, erre később még visszatérünk.

A színészi játékokat összegezve nagyon rezgett a léc, kettő nagy alakítással sikerült megugrani a színvonalat, amit talán várhattunk a filmtől.

Kiss Kiss, Bang Bang

A történetről már szóltunk, a cselekmény sajnos hagyott némi kivetnivalót maga után. Van benne erőltetett szerelmi szál és teljesen felesleges kitekintések.

Látható és tudható volt, hogy azért van ezekre szükség, mert egyrészt a nézőknek szüksége van rá, mint gázszerelőnek a közbeszerzési pénzekre.

Másrészt információmorzsákat tudnak közben elcsepegtetni a folytatásokkal kapcsolatban.

/ Fotó: Imdb

Panaszkodtak néhányan arra, hogy lehetett volna egy fél órával rövidebb a film, ezzel nem tudok egyet érteni. Nem éreztem egyszer sem, hogy unatkoznék vetítés alatt, olyan látványos az egész, hogy nem volt rá szükség. Azt viszont borzalmasnak tartom, ahogy néhány szereplővel kiszúrtak a cselekmény során.

Az egész vetítés ideje alatt azt éreztem, hogy a John Boyega által megformált Finn karaktere semmi más nem volt, mint kellék a történet fonalában.

Semmi beleszólása nem volt a sztori alakításában, minden csak történt körülötte. És sajnos ezen még a kezdő motivációs trénereket is megszégyenítő kétmondatos buzdítása sem tudott emelni. Rey szerepe annyival volt erősebb, hogy ott legalább a döntés meghozatalának a látszatát igyekeztek fenntartani.

/ Fotó: Imdb

A szereplők között nem említettük meg a Poe Dameront alakító Oscar Isaacet. Hivatalosan az ő szerepe szolgálna arra, hogy a csempész lazaságát, beszélőkéjét és vagányságát tovább vigye a sorozatban Ford után. Sajnos több dolog nem stimmel ezzel. Elsőként az, hogy egy ilyen jellegű életművész, aki mindenből kidumálja magát, nem akar a hős szerepében tetszelegni. Másrészt az, hogy idáig életben tudott maradni, azt mutatja, hogy nagyon jó érzéke van krízishelyzetekben a döntéshozatalra.

Itt sikerült mindkettőt elrontani a karakter kialakításakor, amiért nem lehet a színészt hibáztatni.

Túlpörgetett, önérzetes alakot sikerült kreálni belőle, nem sikerült olyan érdekes karaktert generálni belőle, mint az Ezeréves sólyom kapitánya volt.

A sztori a régi. A gonosz villanyszerelő bagázs, akik borzasztóan megöregszenek, ha kicsap a 220V a kezükből, el akarják végeztetni az OKJ-s tanfolyamot a világító fázisceruzát lóbáló vallási fanatikusokkal. És ha nem állnak kötélnek, akkor kiirtják őket. Milliárdos projekt, ami látványvilágban zseniális, túlzott Disney-produkciókra jellemző tulajdonságokkal.

Kezdőlap > Uncategorized > Egy újabb villanyszerelős történet: Star Wars – Az utolsó Jedik
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: pinterest

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból