Öngyilkos lett 55 éves korában Steve Bing amerikai producer, forgatókönyvíró.

A rendőrség és az igazságügyi orvosszakértő jelentése szerint egy Binggel azonos korú férfi kiugrott a Los Angeles-i Century City lakóépület egy 27. emeleti lakásából és meghalt – írta a Variety filmes szaklap. A TMZ bulvárportál szerint Bing depressziótól szenvedett.

A Kenguru Jack és a Fullasztó című filmek forgatókönyvírója, a Kivétel és szabály, a Beowulf – Legendák lovagja és a Scorsese rendezte Rolling Stones-film producere mintegy 600 millió dollárt (185 milliárd forint) örökölt ingatlanbefektető nagyapjától.

Meghalt Steve Bing Producer Halalanak Oka Ongyilkos
Steve Bing 2010-Ben / Fotó: Andrew Gombert / Epa / Shutterstock

Amikor 18 évesen megkapta az örökségét, otthagyta az egyetemet, hogy szerencsét próbáljon a filmiparban. Még középiskolás korában írta meg az Ütközetben eltűnt 2. – A kezdet című film sztoriját, később az Egy rém rendes család egy epizódját.

Támogatta több demokrata politikus kampányát

2003-ban a Kenguru Jack című akcióvígjáték társszerzője volt. Körülbelül 80 millió dollárt fektetett a 2004-ben bemutatott, Robert Zemeckis rendezte Polar Expresszbe.

Számos demokrata párti politikus kampányát támogatta, Bill Clintonnal szoros barátságot ápolt. Ismert volt jótékonyságáról is.

Élete nagyobb részét hotelszobákban töltötte, állandó vendég volt a hírességektől zsúfolt partikon.

Londonban plakátokon olvashatjuk depresszióban szenvedő és öngyilkossági kísérlet-túlélő férfiak üzeneteit

A Mother London a Samaritans öngyilkosság megelőző szervezet Igazi emberek, igazi történetek projektjét karolta fel. A szervezet arra bíztatja a nehézségekkel küszködő férfiakat, hogy kérjenek segítséget a honlapjukon vagy ingyenesen hívható segélyvonalukon keresztül. A Samaritans felmérésében kimutatta, Angliában, Skóciában és Wales-ben a 20 és 59 év közötti férfiak 41 százaléka inkább megtartja magának a problémáit, minthogy segítséget kérjen.

Liz Hurley angol színésznőtől egy fia, Lisa Bonder teniszezőtől egy lánya született, mindkét anya bírósághoz fordult, hogy az apaságot elismertessék.

Nemrégiben beszámoltunk Ashley Mattingly playmate öngyilkosságáról. A koronavírus-járvány okozta karantén során rosszabbodott a depressziója, így véget vetett az életének. A Daily Mail információi szerint Bing állapota is romlott a bezártság miatt.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély-számot!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.