A színész elmondta, hogy miért hagyta ott a Vígszínházat, de nem csak nagy vonalakban beszélt, hanem egy konkrét történetről is beszámolt.
Stohl András a Bóta Café című műsor vendége volt, ahol elárulta, hogy Eszenyi Enikő miatt hagyta ott a Vígszínházat. Hozzátette, hogy ez még jóval a volt igazgató-rendező botránya előtt történt.
“Nem volt jó hangulat a színházban (…) Rossz érzés volt bemenni, mert mindenkinek gyomorgörcse volt” – magyarázta a színész, aki egy konkrét esetre is visszaemlékezett, amikor Eszenyi Enikő átlépett egy határt szerinte.
Egyszer fogott meg, én meg szóltam neki, hogy »Enikő, eszednél vagy?«. És abban a pillanatban mondta, hogy »Jajj, ne haragudj«. A színpadon fogott meg, arrébb akart húzni. »Ne húzogass már, Enikő! Ne bolondozz már velem. Mondd azt, hogy álljak arrébb, vagy ide álljak, vagy ezt csináljam… «” – emlékezett vissza Stohl András, aki azonban azt hozzátette, hogy vele sosem ordibált a rendező, bár hallotta, hogy mással igen.
„Rossz szájízzel bemenni egy munkahelyre nem jó. Mert az rombol, az engem is rombol. És attól én beteg leszek, és én nem akarok beteg lenni. Nekem nem ér annyit senki, hogy én beteg legyek tőle. És hála Istennek megtehettem azt, hogy eljöttem és mentem oda, ahova akartam” – árulta el Stohl, hogy miért jött el a Vígszínházból, a Blikk beszámolója szerint.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.