Stohl András színész és műsorvezető a múlt héten jelentette be, hogy feleségével, Stohl Vicával külön utakon folytatják. A pár 8 évig volt együtt, és egy közös kislányuk is született. A hír azonnal heves reakciókat váltott ki az interneten, sokan találgatják, mi állhat a döntés hátterében.
Stohl András magánélete mindig is nagy érdeklődést váltott ki, hiszen a színész korábbi kapcsolatai is hasonlóan viharosak voltak. A mostani válás különösen azért keltett feltűnést, mert sokan úgy gondolták, Vica személyében András végre megtalálta az igazit.
Az internetes közösség gyorsan véleményt formált. Többen úgy vélik, hogy a válás mögött akár egy új kapcsolat állhat. A story.hu kiszúrta, hogy egy kommentelő például így fogalmazott: „Lehet, hogy már meg is van. A legújabb Igazi. Majd fél év múlva felvállalja.”

Kapcsolódó cikk

Mások pedig Stohl András életvitelét kritizálták: „Olyan felelőtlen ez az András szerintem. X évente új barátnő, házasság, gyerek, majd válás. Nincs baj azzal, ha nem akar elköteleződni, csak akkor nem kell házasodni, meg gyereket csinálni.”
Stohl András korábbi kapcsolatai is hasonló forgatókönyv szerint zajlottak. Első házassága Tordai Évával, két nagylánya édesanyjával a Survivor forgatása alatt ért véget, amikor beleszeretett egy szereplőbe. Második kapcsolatát, amelyből két gyermeke született, Vica felbukkanása zárta le. A mostani válás kapcsán sokan úgy érzik, a történelem ismétli önmagát. A színész és felesége egyelőre nem nyilatkoztak a válás pontos okairól, és hírzárlatot rendeltek el.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

kapu tibor leszallt leszallas hazateres

Kapu Tibor hazatért a Földre

Nem egészen egy nappal a Nemzetközi Űrállomásról való lecsatlakozás után érte el a földfelszínt a Kapu Tiborékat szállító Crew Dragon kapszula. A magyar űrhajós immár földi levegőt szív, a hazatéréssel lezárult a történelmi űrrepülés.