Tandemben a B.my.Lake fesztivállal, látogatók széles rétegét csábította ismét a Balaton partjára a STRAND. A felhozatal a megszokott színvonalat hozta, laza, jó fej fesztiválozók, Zamárdi pedig tökéletes helyszín a nyár lezárásához.
– Korán indulunk, mert a konnektor mellett akarunk parkolni – mondta T., és így is tett, másnap reggel 7-kor már érkeztek a jelentések, hogy a parkolóban bizony elkezdődött a fesztivál, a sátorhelyeket elfoglalták, és szeretettel (értsd: hideg italokkal) várják a csatlakozókat.
A fesztivál sokak számára már a vonaton elkezdődött, a termelői borok, sörök fogyasztásával kialakuló hangulat és a légkondícionálás hiánya szépen előre vetítette a ránk váró délutánokat.
Érkezésünkkor a jegyátvételnél minimális sorok gyorsan haladtak, a beengedés nem tűnt problémásnak.
Bár a fesztiválra általam, Ticket Swapon vett kempingjegyek, mint kiderült, már fel lettek használva, a személyzet, és az oldal ügyfélszolgálata is készséggel állt a rendelkezésemre, így az apróbb papírmunkán kívül a beléptetés minden tekintetben gördülékenyen lezajlott. Illetve hatalmas pozitívum, hogy végre a Beachfront kemping bejáratát nem a legtávolabbi sarokra rakták.
Mire letelepedtünk, és az első köröket is magunk mögött tudtuk, el is kezdődtek a zenei programok, a Vad Fruttik zengték be a partot. A már évek óta hagyománnyá vált parkolós ‘feltöltődés’ után pedig mi is belevetettük magunkat a fesztivál forgatagába.
ByeAlex és a Slepp koncertjét már kifejezetten szórakozott állapotban tudtuk élvezni, majd némi újratöltés után Wilkinson mutatta meg hogyan kell megtáncoltatni a nagyérdeműt. Később Alan Walker bebugyolálva osztotta a ritmust. Levezetésképpen a tábortűznél egy akusztikus minikoncerten kipihentük a dropokat, majd elvonultunk felkészülni a többi napra.
Ezen a ponton remélem sokaknak volt sátortársa, ugyanis egyedül nagyjából a teljes bőröndöt magamra borítva is alig lehetett bírni a hideget. Bár legalább most csak ez jutott az időjárás rosszindulatából, a Strandon már-már hagyománynak számító eső-vihar-sár-gumicsizma nap helyett.
Másnap 9-10 körül már olvadni lehetett a sátorban, hiába az egyébként egész jónak tűnő új sötétített Quechua. Sokadmagunkkal megindultunk a ‘reggeli’ zarándoklatra a vasút melletti bolthoz, ahol a b my lake-es arcokkal nyugtáztuk, hogy tegnap hosszú napunk volt, felszerelkeztünk kalóriákból, és egyéb szükségcikkekből, majd a Supernemig hátralévő időben ezeket elfogyasztottuk, illetve a vízben próbáltuk hűteni addigra teljesen leégett testünket.
Papp Szabiék délutáni koncertje remek hangulatban indította el az este hátralevő részét. Ezen a ponton kezdtünk feloszlani, miután megbeszéltük hogy Bastille-on legalább a Pompeii-t együtt kiabáljuk végig.
Nagyjából mindenki megtalálta, amit keresett, ám amikor a britek is végeztek, vegyes érzelmekkel haladtunk tovább, nem teljesen erre számítottunk tőlük.
Szerencsére mindenki szerelme, Péterfy Bori egy fergeteges performansszal minden rossz érzésünket elhessegette, majd végül Alle Farbennel dícsértük a napot, és lenyomtattuk egy jó Zing burgerrel, ahol egyébként hosszú sorok kígyóztak minden este, de mit lehet tenni, megérte kivárni.
Pénteken már szinte soknak tűnt a jó felhozatal, Parov Stelar, Icona Pop, Redfoo, Vigiland, Brains, Hátszia, de a leginkább meglepő Rúzsa Magdi volt, aki már kora délután olyan hangulatot volt képes produkálni, mint azt egyébként kevesen, főleg ilyen korán. Nagy-szín-pad!
Sajnos a Brains performansz nem volt baki nélkül, hosszú időre elhallgatott a színpad, a zenekar bevallása szerint “a hatóságok szerint túl hangosak voltunk”, de a közönség kitartóan várt, szeletelni, ugrálni, ikszelni jöttünk, és addig nem megyünk amíg nem kapjuk meg. És ők visszatértek, és mindent bepótoltak.
Végül megérkezett az LMFAO Redfoo is, aki elhozta a Party Rockot a pénteki Balaton-parti éjszakába, annyira tömött volt a sátor színpad, hogy a kifröcskölt pezsgőből valószínűleg egy csepp sem került végül a földre.
Másnapra ismét konstatáltuk, hogy minden napra jutnak olyan előadók, akikre mindannyian kíváncsiak vagyunk, bár Quimby, Halott Pénz, és az immár visszatérő Strandvendég, John Newmann tengelyen volt egy kis egymásnak feszülés, hogy mikor ki hol, végül aki akart, az mindháromból kivette részét.
Egy – ha nem is észveszejtő, de hangulatos – Neccpartival zártuk a napot, és a fesztivált, majd elhatároztuk idén is, hogy jövőre biztos nem sátorban jövünk, hanem kivesszük a legnagyobb kacsalábon forgó palotát nagyon olcsón.
Összességében a fesztivál zenei felhozatala kellemes egyvelegben hozta azt, ami nekünk hiányzott a többi S-betűs fesztiválról (Sziget, Sound), és azt amire azt a bizonyos táskát pakolják a bulizni vágyók. Nem egy nagyszabású, teljesen féktelen fesztivál ez, hanem a többiről megmaradt anyagok, díszletek, ötletek, helyek, és energiák újra felhasználása, egy alapvetően értelmiségi fiatal közönséggel, vízparttal, és utánozhatatlan, könnyed hangulattal.
A napközbeni programok nagyrészt ugyanígy más fesztiválokról jöttek, illetve néhány sajátosságot is sikerült belecsempészni helyenként, és ennek a fesztiválnak ez talán pont így jó is.
Balaton parti parti lévén napközben kihagyhatatlan a fürdőzés, a víz nagyban kedvez azoknak, akik esetleg nem annyira szeretnek úszni, egy frizbi, egy labda, néhány palack fröccs, és csak úgy repülnek a délutánok.
Mi már várjuk a 2018-as szezonra az elővételes nyitást. És Ti?
