A Coca-Cola bejelentette, a Netflix sorozatával, a Stranger Things-zel közös kollaboráció eredményeként az 1985-ös „New Coke” formula ismét a polcokra kerül, írja a DesignTaxi.

Hirdetés

A Stranger Things harmadik évada 1985 nyarán játszódik, pontosan abban az évben, amikor a kóla „új” verziója megjelent. A cég ezért újraéleszti a főzetet, annak ellenére, hogy az ital annak idején nem szerepelt úgy, ahogy várták. Az új recept ellenére – valószínűleg egy marketing probléma miatt –, szegényes számban fogyott. Végül 79 nap után vissza is vonták a terméket.

Új előzetest kapott a Stranger Things harmadik évada

A Duffer testvérek még 2017 novemberében jelentették be, hogy érkezhet a Stranger Things harmadik évada, a Netflix csúcssorozata. Aztán szinte pontosan egy évvel később már a nyilvánossággal is közölték, hogy véget értek a következő évad forgatásai. Két hónnap ezelőtt pedig kijött az első hivatalos előzetes is a július 4-én induló harmadik évadnak.

Most pedig ismét előhívták az elfeledett receptet és dizájnt egyaránt. A kollaborációnak köszönhetően tökéletesen megtapasztalhatjuk, milyen is lehetett kólát inni három évtizeddel ezelőtt. A Coca-Cola három különböző limitált kiadású dizájnt jelentet meg. Találkozhatunk majd egy az 1985-ös megjelenést idéző dobozzal a Stranger Things logójával kiegészítve. A cukormentes verzión pedig a sorozat által inspirált, fejjel lefelé lévő illusztrációt csodálhatjuk meg.

Coca-Cola on Twitter

Everyone: I don’t think Stranger Things can get any more 80’s. Stranger Things: Hold my New Coke… #StrangerThings3 #Enjoy https://t.co/xnCGY1dkrQ

 

Barry Smyth, a Netflix marketing osztályának munkatársa elmondása alapján abban bíznak, a streaming-szolgáltató a világmárka által egy szélesebb közönséget tud megszólítani. Az együttműködésnek köszönhetően nemcsak az új kólás dobozok váltak valósággá, de a sorozat következő évadában is felfedezhetjük majd a márka termékeit.

Hirdetés