Susan Mason Mousette rádiós műsorvezető első randira készült, másfél órát várt a férfire, aki nem jött el. De az élmény csak ezután vált igazán kellemetlenné.

Még a férfinek állt feljebb, miután felültette és hazudott

A 24.hu írt a nőről, aki a TikTokon osztotta meg az esetét, amivel a világ legrosszabb randija versenyen is indulhatna. Nem elég, hogy a férfi nem jött el a randira, két órával később felhívta, hogy elmondja, az apja kórházba került. Majd utána visszahívta és bevallotta, hazudott, az apja jól van. De még itt sem állt le, hangüzenetek sorát hagyta a nőnek, azután számon kérte, hogy miért nem reagált rájuk egy órán belül.

A férfi a hangüzenetekben ezután azt követelte, hívja vissza 30 percen belül, majd a következőben bocsánatot kért, az azutániban pedig ismét őrjöngött, amiért nem hívta még vissza, és még a TikTokon is beszélt róla.

TikTok

No Description

A hab a tortán már csak az volt, amikor Susan Mason Mousette a férfi anyjától kapott hangüzenetet, amiben az anya elárulta, a fia kérte meg, hogy próbálja meg helyrehozni a dolgokat. Az anya azt állította, a fia helytelenül viselkedett, de ettől függetlenül ő egy kedves fiú, aki megérdemelne egy esélyt. Érthető módon Mousette nem adott második esélyt.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet