A Nagy Duett első adásában a zsűri nem fukarkodott a kritikákkal és beszólásokkal, különösen a modell és rapper mestere produkciója után. Sydney van den Bosch és Pető Brúnó burkoltan azt is megkapták, hogy valójában egyikük sem tud énekelni. Itt a versenyzők válasza.
Sydney van den Bosch Pető Brúnó párjaként versenyez A Nagy Duett 2025-ös évadában, de a tegnapi első adásban nem arattak osztatlan sikert. A zsűri kemény kritikával illette őket, különösen Kasza Tibi, aki azt találta mondani, hogy a produkció alatt nem igazán tudta eldönteni, hogy a pár melyik tagja a profi énekes. Brúnó lapunknak reagált is a beszólásra.
Pető Brúnó rapper, így állt már jó néhányszor színpadon, sőt a Zsákbamacska és az Ázsia Expressz által a tévézésben is van némi tapasztalata, de való igaz, hogy a retro dalok és az élő show-műsorok kívül esnek a komfortzónáján, éppen ezért Kasza Tibi véleményét sem vette a szívére.

Kapcsolódó cikk

„Szerintem úgy vannak vele, hogy tőlünk sokat várnak és éppen ezért azt szokták egy kicsit hajtani, akiben van még több. Szóval én ezt úgy veszem, hogy teher alatt nő a pálma, és egyáltalán nem sértődtem meg” – kezdte a Bruno x Spacc duó rappere.

“De tudtuk is Sydney-vel, sőt meg is beszéltük előtte, hogy nekem a fő műfajom a rap, de ha nagyon kell, akkor valahonnan a zsebem mélyéről elő tudok húzni egy kis éneklést. Az első szereplésünk is ilyen volt, de reméljük jövő hétre jobb lesz, és egy kicsit a zsűrinek is meglágyul majd a szíve. Sőt, én abban bízok, hogy akkor tényleg odapirítunk táncban és énekben is, akkor pedig mehet majd a csókolgatás” – tette még hozzá viccelődve.
A TV2 Szerencselánya azt is elárulta, hogy bár megpróbálkoztak a tánccal is, nem véletlenül nem ez volt a fókuszban. De fő céljukat, hogy a közönség szívét elnyerjék, így is sikerült megvalósítani. „A dal stílusából adódóan koreográfia is tartozott a produkciónkhoz, de nyilván ebben a műsorban inkább az éneklés van a fő fókuszban. Emellett azt gondolom, hogy egy szórakoztató show-műsorban az a legfontosabb, hogy a nézők élvezzék az adott produkciót és nevessenek” – mondta el a véleményét a modell.

Kapcsolódó cikk

“Mi egyébként nagyon jól éreztük magunkat és azt gondolom, és bízom benne, hogy ezt a zsűri is értékelte, sőt, láttam is, hogy ropták és tetszett nekik. Amikor beszéltek a produkcióról akkor is ezt éreztem, csak aztán ezt pontokban annyira nem sikerült megmutatniuk nekünk, de sebaj, jövő hétre még nagyobb erőbedobással készülünk” – egészítette még ki.
Sydney van den Bosch biztonságban érzi magát A modell úgy érzi, ha mentora mellette van, nincs miért aggódnia, pedig olykor a rapper is bizonytalan. “Nekem ez a műfaj úgy, ahogy van komfortzónán kívüli, de Brúnó nagyon jó mester, és ha ő eltalálja a kezdőhangot, akkor szerintem sínen vagyunk. Ha ez megvan, akkor tudom, hogy nyugodt lehetek és szinte bármit csinálhatok” – árulta el mosolyogva Sydney.
„De itt azon van a hangsúly, hogy HA én eltalálom” – emelte ki Brúnó nevetve.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.