Sydney van den Bosch és a érje, Kaszás Benjámin életük legszebb időszaka elé néznek, hiszen hamarosan szülővé válnak. A szerelmespár tavaly házasodott össze a Balaton partján, majd saját házat vettek, hogy felújíthassák azt álmaik otthonává. A kismama megosztotta az első pocakos fotóját az új házukból.
Bár a legkevesebb szavazatot ezúttal Sydney van den Bosch és Pető Brúnó kapták A Nagy Duett hetedik élő adásában, s kiestek a versenyből, az egykori szépségkirálynő öröme így is határtalan volt. Búcsúbeszédében bejelentette, hogy terhes, vagyis Kaszás Benjáminnal az első közös gyermeküket várják.
A házaspár nemrégiben vásárolt egy ingatlant, ahol a családi fészküket szeretnék kialakítani, ám a kezdeti kis felújítás átcsapott teljes átépítésbe.
Kapcsolódó cikk
Sydney van den Bosch élő adásban jelentette be, hogy gyermeket vár
A 29 éves modell a TV2 A Nagy Duett című műsorában jelentette be vasárnap késő este, hogy gyermeket vár.
„Az az igazság, hogy mi itt tényleg örökre tervezünk. Ide várjuk majd a gyerekünket, így nem is a szerelmi, hanem a családi fészket látjuk benne. Épp ezért döntöttem úgy, hogy ha már úgyis hozzá kell nyúlni, verjük szét az egészet, és csináljuk meg álmaink otthonát! Hogy így mikor lesz kész, mikor költözhetünk, az más kérdés… Az építésvezető szerint a karácsony a reális, viszont mi már nyáron birtokba akarjuk venni, szóval hajtjuk őket” – mesélte korábban a munkálatokról Sydney.
A gyönyörű kismama és a férje most még inkább szeretnék sürgetni a munkafolyamatokat, hiszen még idén szülővé válnak. Először osztottak meg közösen pocakos fotót. Az új házuk falára felfestették az anya+apa szavakat és a 2025-öt, amit egymást átkarolva néztek.
“Ugyan A Nagy Duett véget ért, de most sokkal fontosabb dolgunk van. Otthont teremteni a gyermekünknek” – írták a képhez.
Kapcsolódó cikk
Sydney van den Bosch párja beszólt a kritizáló zsűrinek: „Mehet majd a csókolgatás”
A Nagy Duett első adásában a zsűri nem fukarkodott a kritikákkal és beszólásokkal, különösen a modell és rapper mestere produkciója után.