Filmipari segélyalapot kezdeményez a Nemzeti Filmintézet, amellyel a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került szabadúszó filmeseket segítenék. Erre a célra 50 millió forintot különítettek el, de várják a filmes vállalkozások és magánszemélyek felajánlásait is – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

A járvány kezdete ót a dolgoznak ezen

Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos arról beszélt: a járvány kezdete óta folyamatosan azon dolgoznak, hogy a forgatások elmaradása és a várható csúszások miatt a filmipar szereplőit érintő vesztességeket mérsékeljék.

Kael Csaba Nemzeti Filmintezet Koronavirus
Káel Csaba, A Magyar Mozgóképipar Fejlesztéséért Felelős Kormánybiztos / Fotó: Csibi Szilvia / Müpa

Az intézkedések azért lényegesek, mert számos nemzetközi produkció hagyta el Magyarországot a járvány miatt, a kiesést pedig megérzi a jelentős, 20 ezer főt számláló szektor.

Mint mondta, a segítség egyik iránya, hogy ebben az időszakban a gyártáshoz közel álló filmek előkészítését “felpörgetik”. Így amikor elmúlik a járvány, akkor jól előkészített produkciók forgatásával lehet majd azonnal indulni – mondta.

Jövedelempótló gyorssegélyben látják a megoldást

A másik kezdeményezés, hogy a nehéz helyzetbe került szabadúszó filmeseket egy azonnali segítséggel próbálják “helyzetbe hozni”. A Nemzeti Filmintézet által létrehozott 50 millió forintos alap egy jövedelempótló gyorssegély a megbízás nélkül maradt filmesek számára – mondta, hozzátéve, hogy ebben partnerük a Magyar Filmakadémia, amelynek honlapján jelenik majd meg a pályázat teljes kiírása várhatóan április 15. után.

Andy Vajna utódja a történelemre és a sorozatokra koncentrálna

Úgy véli, a közép-európai térségben látja „piacképesnek” a magyar filmet, ezért erre fókuszálna, egyébként pedig „nem filmben, hanem mozgóképiparban és mozgóképkultúrában kell gondolkozni”. Szerinte a tengerentúllal nehéz versenyezni, „de a kapcsolódási pontokat meg kell velük találni”. Mint mondta, miután jelenleg a sorozatok hódítanak világszerte, ennek kellene Magyarországon is a fő csapásiránynak lennie.

Káel Csaba beszélt arról is, hogy bizonyos pályázatok határidejét megpróbálják “közelebb húzni”, ezzel lehetőséget teremtve, hogy minél több új produkció induljon be, minél hamarabb.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.