Sok-sok érdekességet fedeztek fel a rajongók a két celeb Instagram-bejegyzésében.

Továbbra is rengeteg a találgatás és homályos pont Szabó Zsófi és Shane Tusup szakításával kapcsolatban.

A modell-műsorvezető és a sztáredző kissé homályos körülmények között bontották fel eljegyzésüket Tusup állítólagos dühkitörései miatt – ők maguk azonban nem szólaltak meg az esetről, így minden csupán feltételezés.

Mindeddig úgy tűnt, Szabó kategorikusan elzárkózik a béküléstől, hiába próbálkozik volt szerelme; most azonban – legalábbis a kommentelők szerint – valami megváltozott.

Kapcsolódó cikk

A szombat estét Szabó Zsófi egy budapesti, míg Shane Tusup egy debreceni borbárban töltötte. Sőt, jóformán egyszerre posztoltak és ha ez nem lenne elég, mindketten a DiVino nevű borbárban voltak. A rajongók szerint már önmagában ez gyanús, de Szabó posztjában azonban valami más is feltűnt – szemézte a Ripost.

“It’s up to you”, azaz “Tőled függ” – olvasható a hashtagben – és mint az egyik kommentelő azonnal felhívta rá a figyelmet, a betűkből Tusup neve olvasható össze.
Sokak szerint persze mindez egyszerű véletlen; hiszen ha az egykori szerelmének próbál üzenni az ember, inkább a keresztnevét használja. Az mindenesetre árulkodó, hogy a közös képeik még egyikük Instagram-oldaláról sem tűntek el.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet