A Dancing with the Stars próbaterméből jelentkezett be több mint egy hónappal a műsor vége után Szabó Zsófi. Nem is akárki oldalán, Suti Andrással kezdett bele újra a táncolásba, és a 'hamarosan folytatjuk' felirat azt sugallja, hogy közösen készülnek valamire. A gyönyörű tévés felszabadultan omlott partnere karjába tánc közben.
Szabó Zsófinak nem volt egyszerű dolga a Dancing with the Stars ötödik évadában, hiszen Andrei Mangrával mindössze háromszor tudott színpadra lépni, majd egy váratlan, budapesti verekedés és rendőrségi ügy miatt a táncos és a csatorna közösen úgy döntött, hogy Andrei kiszáll a műsorból. Ezt követően Suti András – Hosszú Katinka előző partnere – ugrott be a helyére, akivel egészen a második helyig menetelt a műsorvezető.
“Nyíltan burokban éltem, falakat építettem magam köré, a saját védelmem érdekében nem adtam magamból semmit. A tánc azonban nem engedi, hogy ne adj magadból semmit, itt a mindent vagy semmit létezik. Az elmúlt időszak, a hét élő show és az öt hét felkészülés megmutatta, hogy tele vagyok érzelemmel, tele vagyok erővel. Büszke vagyok arra, aki vagyok, ahonnan jöttem, és arra is, ami felé tartok” – ecsetelte lapunknak felszabadultan a döntő előtt Zsófi.

Kapcsolódó cikk

A táncnak köszönhetően egy teljesen új oldalát tudta megmutatni a csinos tévés, aki a DWTS után kijelentette, nem akar felhagyni ezzel a mozgásformával. A minap nosztalgiázott is egyet, és a volt tánctársainak, Andreinek és Andrisnak üzent, miszerint hiányoznak neki. Ezúttal pedig egy olyan videót osztott meg a közösségi oldalán, amelyre már sok rajongó várt: ismét tánccipőt húzott és Suti Andrissal együtt táncolt. Vajon mire készülhetnek?
“Ott folytatjuk ahol abbahagytuk. Comig soon…” – írta a posztjában Zsófi.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.