Pozícióféltékenység és beismerés: zajlik az eljárás a Miskolci Törvényszéken

A Miskolci Törvényszék tájékoztatása szerint az ügyészség kezdeményezte az emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását. A hatóságok információi alapján a gyanúsított a kihallgatása során beismerte bűnösségét, és tettét személyes jellegű indokokkal próbálta magyarázni a nyomozóknak.

A gyászoló család szerint a hátttérben mély irigység és a helyi hatalmi viszonyok feletti elégedetlenség húzódott meg. Az áldozat menye így nyilatkozott a feltételezett motivációról: „Az áldozat pozícióját akarta megszerezni. János képviselő és roma nagytestületi tag volt Taktakenézen, a polgármester asszony jobbkeze. János adta ki azokat a munkákat, amivel megbízta a polgármester, magyarul egy kisfőnök volt a faluban. Ez a férfi pedig egy alkoholista hálátlan ember volt. Ahelyett, hogy örült volna annak, hogy munkát kapott, úgy hálálta meg mindazt, amit kapott, hogy részegen nyakon szúrta.”

A tragédia óriási veszteség a településnek, ahol Szapula János a 2024-es választáson a Romajó Egyesület színeiben szerzett mandátumot. Tóth Szilárdné polgármester hangsúlyozta: „Ami történt, az egy felfoghatatlan tragédia az önkormányzat és az egész település számára. Szapula János egy nagyon jó közösségi ember volt, aki mindenben támogatott engem és a falut.” A meggyilkolt képviselő feleséget, három gyermeket és öt unokát hagyott maga után, míg az elkövető sorsáról a bíróság dönt a letartóztatási ülésen.