Lángoló szerelem kötötte össze Szécsi Pált és Domján Editet, a kapcsolat azonban mindössze 10 hónapig tartott.
Szécsi Pál énekes és Domján Edit Jászai Mari-díjas színésznő rövid ideig tartó szerelme annak idején lázban tartotta az egész országot, ez a lángoló kapcsolat azonban végül mindkettőjük számára szörnyű tragédiával ért véget.
Amikor egymásra találtak a színésznő 40 éves volt, az énekes pedig mindössze 27, ránézésre azonban egyáltalán nem látszott rajtuk a korkülönbség. A közvélemény azonban megvetően tekintett a kor sztárpárjára ez miatt, amit mindketten nehezen tudtak elviselni. A rosszindulat mögött ugyanakkor meghúzódhatott az irigység is, a két művész szerelme ugyanis hihetetlenül szenvedélyes és romantikus volt.
Kapcsolatuk azonban mindössze 10 hónap után tönkrement, amelyben a kritizáló hangok mellett sokak szerint Szécsi Pál komoly alkoholproblémái is közrejátszottak. Az énekes függőségéről a hírek szerint Domján Edit mit sem tudott és egy taxisofőrtől hallhatott először szerelme alkohol­mámoros éjszakáiról, ami után hirtelen érthetővé vált számára, hogy miért tűnt el Pali olykor rejtélyes módon napokra is.

Kapcsolódó cikk

Az ivászat miatt ugyanis ilyenkor nem tudott Edittel kapcsolatba lépni. A színésznő érthető módon nagyon csalódott volt, miután tudomást szerzett szerelme alkoholproblémáiról, hiszen mindig is úgy gondolta, hogy Szécsi Pál az egyetlen férfi, akinek talán még gyereket is szülne.

Domján Edit végül teherbe is esett Szécsi Páltól, ám elvetette a közös gyermeküket. Rövid ideig tartó kapcsolatukat az énekes barátai és környezete is nagyon sokszor kritizálta, amit a színésznőnek is jeleztek, aki végül mindössze 10 hónap után szakított is Szécsivel, ennek azonban más okai is voltak.

Az énekes ugyanis már kapcsolatuk alatt is komoly pszichés problémákkal küzdött, és többször is öngyilkosságot kísérelt meg. 1972 őszén pedig az egyik öngyilkossági kísérlete után Domján Edit kérte a kórházat, hogy szállítsák haza, hogy együtt lehessenek.

Kapcsolódó cikk

A színésznő végül másnap döntött úgy, hogy végleg véget vet kettejük kapcsolatának, innentől kezdve pedig sajnos nem volt visszaút egyikük számára sem. Domján Edit nem sokkal később, 1972 karácsonyán, a 40. születésnapján öngyilkosságot követett el.
Szerelme halála pedig annyira megviselte az alapból is mentális problémákkal küzdő Szécsi Pált, hogy 30 éves korában, 1974. április 30-án ő is véget vetett az életének.

Domján Edit és Szécsi Pál tragikus szerelméről Kadarkai Endre Felfelé zuhanás című podcastjében is megemlékeztek, amit fentebbi videón most te is megtekinthetsz!

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

byealex-drog-hazkutatas-kokain-mennyisege

20 adag kokaint adott át ByeAlex a rendőröknek

„Nem én vagyok az Escobar semmilyen szinten, velem a rendőrség nem nagyon nyert semmit” – fogalmazott ByeAlex, akiről egy napja írta meg a Blikk, hogy házkutatást tartottak nála a nyomozók, akik nem is távoztak üres kézzel, és kábítószer-birtoklás miatt eljárás indult az énekes és zenekara, a ByeAlex és Slepp több tagja ellen.

hazassag elso latasra rebeka es zsolt valas oka tv2

Házasság első látásra – Sírás lett a vége Zsolt és Rebeka balhéjának: „Egy szünet jót tenne kettőnknek, mondjuk, az életünk végéig”

A Házasság első látásra egyik párja, Zsolt és Rebeka annyira mélypontra került a párkereső műsorban, hogy a férj kijelentette, „hagyják a francba az egészet”, mert már nem bírja elviselni a felesége egocentrikusságát. Az énekesnő Zsolt ridegségét nehezményezte, akivel meglátása szerint nem lehet egyről a kettőre jutni. Végül egy közös terápián sírták el magukat mindketten.

byealex csillag születik kizárás RTL valasza

Itt az RTL válasza, ez lesz ByeAlex sorsa a Csillag Születikben a drogügy kirobbanása után!

ByeAlexnél házkutatást tartott a rendőrség a minap kábítószer-birtoklás miatt, és drogot találtak az énekesnél, illetve két zenésztársánál is. Az előadó nem titkolta a történteket, elmesélte, hogy a napja összességében jól telt, a rendőrök mindannyian nagyon korrektek voltak vele, sokat beszélgettek és minden rendben zajlott. Kiderült, mit szól az RTL a Csillag Születik zsűritagjának ügyéhez.

Mészáros Lőrincz loupe tarsulat

Hat döbbenetes dologgal jellemezték Mészáros Lőrincet, pusztító erejű videó terjed

Egy új internetes játékban hat egyszerű emoji segítségével jellemezték Mészáros Lőrincet, és az eredmény szinte azonnal vírusszerűen terjedni kezdett. A LOUPE Színházi Társulás színészei, köztük Lengyel Tamás is részt vettek a feladványban, amely a leggazdagabb magyart meglepő pontossággal ábrázolta. A közösségi oldalak azóta sem tudnak leállni a nevetéssel.

berki patrik csalas bango margit mohamed fatime pitti katalin

„Hónapokig hitegetett minket” – Berki Patrik botránya nem csitul: Pitti Katalint és Mohamed Fatimát is becsapta

Nem elég, hogy visszaélt a legendás Bangó Margit nevével, további neves művészeket is becsapott Berki Patrik. A fiatal zenész a Kossuth-díjas énekesnő nevével visszaélve próbált egy másik előadótól pénzt kicsalni. Azt állította, a hölgy csak akkor léphet fel a műsorában, ha 300 ezer forintot fizet azért, hogy a Kossuth-díjas művésszel egy színpadra állhasson. Cikkünk megjelenése után kiderült, hogy Berki nem csak Bangó Margitnak okozott bosszúságot.