A Titanic katasztrófája a mai napig inspirációként szolgál a művészek számára. Számos film készült a történet nyomán, sőt, a hajó nevét viselő múzeumba is ellátogathatunk. Bár Magyarországon James Cameron 1997-es romantikus filmfeldolgozása a legismertebb, az azonos nevű musical még a film előtt került bemutatásra. A zenés mű története ugyanaz, a szereplők különbözőek – Somogyi Szilárd rendezésében új nézőpontokon keresztül ismerhetjük meg a tragikus eseményt.
Kék gyémánt helyett kék táncosok
Két héten keresztül a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán elevenedett meg az 1912-ben elsüllyedt hajó végzetes útja. A történetet mindenki ismeri, azonban ezúttal nem Jack és Rose szemszögéből élhettük át, sőt a méltán híres Céline Dion-szám a My heart will go on dallamai sem csendültek fel. A történet Peter Stone tollából származik, a zenét pedig Maury Yeston szerezte. Azonban a Magyarországon bemutatott előadás egyedi – a szerzők kivételes engedélyével Somogyi Szilárd szabad kezet kapott a rendezést illetően. A kisebb zenei és szövegmódosítások mellett egyes szereplőket kihagyott, viszont egy új vonal által korábban még nem látott szereplőket épített a darabba. Ők lettek az úgynevezett Végzet táncosai, akik végigkísérik, irányítják a hajó és a szereplők útját. Baljós jelenlétükkel és Barta Viktória fantasztikus koreográfiáival a darab során végig fenntartják a feszültséget. Mint az óceán szellemei, úgy sodorják a hajót a végzete felé – hol a színpad elején felállított medencében táncolva, hol a szólisták között.
Ősszel, asszonyom
A darab a legapróbb részletekig valósághű volt, az összes elhangzott név, megformált karakter a Titanic fedélzetén tartózkodott. A kifüggesztett tervrajz is az eredeti hajó tervrajzának mása, ahogy a színpad elején lévő kis makett is. Khell Csörsz díszletei ámulatba ejtőek és ugyancsak reálisan ábrázolták a hajó orrát és tatját is. Azonban nem csak az egyértelmű elemeknél tűnt fel ez a fajta realizmus, hanem a kis részletekben is visszaköszönt. Erre kiváló példa a mentőcsónakok oldalára vésett S. S. Titanic (Steamer ship rövidítése, azaz gőzhajó, ami a Titanic egy másik elnevezése volt), vagy az Ősszel című szám említése, amit 1912-ben is játszottak a hajón.
Cselényi Nóra jelmezei – amellett hogy gyönyörűek voltak – lehetővé tették, hogy könnyedén megkülönböztethetőek legyenek az első-, másod- vagy harmadosztály utasai, ami egyébként nem mindig volt könnyű. A színpadon volt, hogy egyszerre több mint száz szereplő tartózkodott, amitől ugyan látványos lett a színpadkép, viszont sokszor követhetetlen volt, épp mi történik, vagy egyáltalán ki énekel. Az eleje emiatt kusza is lett, nem mindig volt nyilvánvaló, hogy kit hallunk, kit mutatnak be.
Egy a sorsunk, egy a végzetünk
Ritkán fordul elő egy színdarabban, hogy meghatározható legyen az a pont, ahonnan magával ragad a darab, és csak sodor és sodor. A Titanic musicalben azonban pontosan visszaidézhető: Frederich Barett és Harold Bride duettje. Egészen eddig a dalig kicsit vontatottnak volt mondható. A történetek még nem igazán bontakoztak ki, a zene sem volt fülbemászó. Azonban Sándor Péter lenyűgöző és szívhez szóló előadása igazi katarzist okozott.
A darab tetőpontja volt ez a dal, egy igazán profi és érzelmes előadást láthattunk.
Tassonyi Balázs fiatal kora ellenére méltó duettpartnernek bizonyult, kettejük hangja csodálatosan szólt együtt, és az őket körülfonó Végzet táncosai csak fokozták a hatást. A két színész azonban nem csak ebben a jelenetben remekelt: Sándor Péter karaktere volt az egyik legemberibb, legszerethetőbb a darabban. Tassonyi Balázs képletesen és szó szerint is mély vízbe került: a jégheggyel való ütközés szemtanújaként az ő feladata volt átadni azt a borzalmat, amit egy ilyen helyzetben egy ember érezhet.
A Titanic Szegeden süllyed el újra, Tony-díjassal kiegészülve
Szalai Anna közölte, az ötszörös Tony-díjas musicalt Somogyi Szilárd állítja a színpadra non replica változatban, vagyis saját rendezői koncepcióval. Augusztusban visszatér a Dóm tér színpadára Veréb Tamás, aki A Notre Dame-i toronyőr után most egy újabb szerelmes hős szerepében lép fel: Jim Farellt játssza. Szerelmét, Kate McGowant Vágó Zsuzsi, a Budapesti Operettszínház művésze alakítja majd.
A humorosabb jelentek egyértelműen a Beane házaspárt játszó Détár Enikőhöz és Kiss Zoltánhoz voltak köthetőek. Azonban érzelmekért sem kellett a szomszédba menni , Frankó Tünde és Földes Tamás mint Ida és Isidor Straus könnyeket csaltak a nézők szemébe. Ugyan viszonylag keveset láthattuk őket a színpadon, az egyik legmeghatóbb jelenetet az utolsó pillanatig összetartó házaspárnak köszönhetjük, Ida inkább a férjével együtt néz szembe a halállal, minthogy nélküle meneküljön a süllyedő hajóról. A különböző utasok történetei közötti kapocs pedig a Kerényi Miklós Máté által megformált Henry Etches volt. Különleges szerepben remekelhetett, hiszen míg a Beane házaspárral a szórakoztató oldalát láthattuk, Strausékkal inkább a drámai oldalát mutathatta be. Emellett rendkívüli tánctehetségét is kamatoztatta, sokszor még kiemelkedőbb is volt, mint az őt körülvevő tánckar.
Természetesen a romantikus vonal sem maradhatott ki ebből a musicalből sem. A főszereplőnek kikiáltott Jim Farrel és Kate McGowan, a harmadosztály szépreményű utasai, mint azt egy ilyen történetben illik, első látásra egymásba szerettek. Amellett hogy az őket megformáló Veréb Tamás és Vágó Zsuzsi most is megmutatta fantasztikus énekhangját, az ő történetük kissé laposra sikerült.
Nehéz volt együtt érezni velük, túl hirtelen jött a nagy szerelem, és mégsem tudott kibontakozni. Erőltetettnek tűnt, mintha csak így tudnák le a kötelező romantikus elemet.
Pozitív meglepetés volt azonban az új generáció: Fülöp Kristóf, Széplaki Éva mind játékukkal, mind énektudásokkal felvették a versenyt a nagyokkal.
Miért nincs egy mentőötlet, miért csak istenre várunk?
A komikus és drámai jelenetek mellett a darabot átszőtte a feszültség légköre is, és nem csak a Végzet táncosai miatt. A hajó tervezője, kapitánya és tulajdonosa közötti folytonos nézeteltérés, már-már hatalmi harc is érzékeltette az elkerülhetetlen katasztrófa eljövetelét, ez által bemutatva, hogy a Titanic tragédiáját nem egy pontra vezethetjük vissza. Nyilvánvalóvá válik, hogy nincs egy konkrét felelős, sem egy adott kiváltó ok. A tragikus pillanatig a György-Rózsa Sándor, Ottlik Ádám és Szolnoki Tibor által életre keltett hármas egymással versengve próbálta irányítani a hajót, figyelmen kívül hagyva mind egymást, mind a többi dolgozó figyelmeztetéseit. A hármuk között lévő indulat később sem csillapodik: hajó tulajdonosának az ütközéskor is az első gondolata az, hogy fogják így legyőzni a vetélytársakat, majd gyáván mindent megtesz, hogy saját magát mentse, a kapitány és a tervező viszont ujjal mutogatnak egymásra, kinek a hibája lehetett az ütközés.
Főleg hármójuk karakterén, vitán keresztül vetődnek fel akár aktuális társadalmi kérdések: tényleg csak a haszon számít? Bármi áron, akár emberéletek árán is megéri, hogy mi legyünk a legjobbak?
Ahogy a darabban a hajó tervezője is megemlíti, fontosabb volt az első osztály luxusfelszereltsége, mint hogy elegendő mentőcsónakot biztosítsanak. Nagyjából 56 mentőcsónak helyett, így csak 20 került a fedélzetre. Ez pedig egy újabb fontos kérdést vet fel: ki dönti el, kinek van joga megmenekülni? Miért csak a gazdagabb emberek kapjanak esélyt? Míg az első két osztályból a nőket és a gyerekeket csónakba tudták ültetni, a teljes harmadosztályt bezárták a hajó aljába. Hiába kérték, hogy legalább a gyerekeket mentsék.
A három színész egyébként kimagasló alakítást nyújtott, de közülük is György-Rózsa Sándort mint Thomas Andrewst, a hajó tervezőjét emelném ki: a darab egyik leghitelesebb karakterét nyújtotta ő. Megrendítő volt, mind a búcsújelenete, mind az önvád, hogy miért nem csinálta jobban.
Elvakított díszletes
A darab mélypontja egyértelműen a hangtechnika volt. A hangosítás borzalmas volt, nem mindenkit lehetett hallani, sokszor csak az angol feliratot figyelve lehetett érteni, mi történik.
Olykor-olykor fülsiketítően recsegtek-ropogtak a portok. A fények ellenben tökéletesen harmonizáltak a darab hangulatával, ügyesen játszottak a különböző technikákkal.
Mikor az őrszem a holdfény hiányáról énekelt, (ami a Titanic jégheggyel való ütközésének egyik oka volt) valóban egy sötét éjszaka elevenedett meg a szemünk előtt. Azonban többször látszottak a díszletesek, mint az illene egy színdarabban. Előfordult, hogy szegénynek még a szemét is takarnia kellett, hiszen elvakította őt a ráirányuló fénysugár.
Szereplők
Kate McGowan: Vágó Zsuzsi
Jim Farell: Veréb Tamás
Frederich Barett: Sándor Péter
Thomas Andrews, tervező: György-Rózsa Sándor
Henry Etches: Kerényi Miklós Máté
Edward John Smith, kapitány: Ottlik Ádám
J. Bruce Ismay, tulajdonos: Szolnoki Tibor
Isidor Straus: Földes Tamás
Ida Straus: Frankó Tünde
Alice Beane: Détár Enikő
Edgar Beane: Kiss Zoltán
Harold Bride: Tassonyi Balázs
Frederich Fleet: Fülöp Kristóf
William Murdoch: Kádár Szabolcs
Kate Mullins: Széplaki Éva
Kate Murphey: Kardffy Aisha
Charles Lightoller: Cseh Dávid Péter
Herbert John Pitman: Szaszák Zsolt
Bellboy: Dino Benjamin
Végzet táncosai: Adler Judit, Aradi Zsolt, Dévai Lúcia, Hunyadi Balázs, Katona Imre, Petz-Péli Luca
Fordították: Galambos Attila, KERO, Somogyi Szilárd
Koreográfus: Barta Viktória
Karmester: Balassa Krisztián
Jelmeztervező: Cselényi Nóra
Díszlettervező: Khell Csörsz
Rendező: Somogyi Szilárd
