2011 októbere óta legalább 259-en haltak bele a szelfizésbe, állítja egy friss tanulmány, ami 2017 novemberéig vizsgálta a szelfikhez kötődő tragédiákat.

Hirdetés

A Sky News a tanulmányt összefoglaló cikke szerint 2011-ben három, 2012-ben két, 2014-ben már 13, 2015-ben 50, 2016-ban és 2017-ben pedig már 98, illetve 93 dokumentált szelfihez köthető haláleset volt. Az okok között vezető helyen a vízbefulladás volt, de a közlekedési eszközök okozta halál (többnyire robogó vonat előtti szelfizés) és a magasból való lezuhanás is elég gyakori.

Óvatosan a szelfi-szűrőkkel! A Snapchat-diszmorfia a testképzavar új fajtája

A Snapchat-filterek izgalmas szelfie-játékokra invitálják a felhasználókat, és használatuk egyre jobban elterjedt az utóbbi években. Egy arcplasztikával foglalkozó szervezet által nemrég publikált (JAMA Facial Plastic Surgery Viewpoint) tanulmány szerint azonban ezek az appok nagyban torzíthatják a testképet. A dolog olyan súlyos problémát jelent, hogy az emberek saját filterezett szelfijeikkel fordulnak a plasztikai sebészhez, hogy minél inkább e torz képhez hasonlítsanak.

Területileg India a legveszélyeztetettebb, mögöttük sorban Oroszország, az Egyesült Államok, majd Pakisztán következik.

Ami az életkori eloszlást illeti, a 20-29 évesek között történt a halálesetek csaknem fele, míg a 10-19 évesekre jutott a 36 százalék.

A tanulmány vezető szerzője, Agam Bansal szerint valós egészségügyi kockázatot jelentenek a kockázatos cselekvéssel összekötött szelfik, holott ezeket a tragédiákat nagyon egyszerű lenne megelőzni.

Hirdetés