Egy férfi feljelentést tett, miután egy nővel megegyeztek, hogy 70 ezer forintért lefekszik vele, de a nő átverte.

A férfi a XI. Kerületi Rendőrkapitányságon tett bejelentést, hogy egy magát prostituáltnak kiadó nő kicsalt belőle hetvenezer forintot, írja a Szeretlek Magyarország

Egy szexuális szolgáltatásokat hirdető honlapon ismerkedett meg a nővel, akivel megegyeztek, hogy együtt töltik az éjszakát. 

A férfi előre át is adta neki a fizetségnek megbeszélt 70 ezer forintot, de a nő ezután azt mondta, a taxiban felejtette a tárcáját, és nem jött vissza. 

A rendőrség megtalálta a feltételezett elkövetőt, a 24 éves M. Rékát, és csalás vétség megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene eljárást, az iratokat már át is adták az ügyészségnek. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Mészáros Lőrincz loupe tarsulat

Hat döbbenetes dologgal jellemezték Mészáros Lőrincet, pusztító erejű videó terjed

Egy új internetes játékban hat egyszerű emoji segítségével jellemezték Mészáros Lőrincet, és az eredmény szinte azonnal vírusszerűen terjedni kezdett. A LOUPE Színházi Társulás színészei, köztük Lengyel Tamás is részt vettek a feladványban, amely a leggazdagabb magyart meglepő pontossággal ábrázolta. A közösségi oldalak azóta sem tudnak leállni a nevetéssel.

berki patrik csalas bango margit mohamed fatime pitti katalin

„Hónapokig hitegetett minket” – Berki Patrik botránya nem csitul: Pitti Katalint és Mohamed Fatimát is becsapta

Nem elég, hogy visszaélt a legendás Bangó Margit nevével, további neves művészeket is becsapott Berki Patrik. A fiatal zenész a Kossuth-díjas énekesnő nevével visszaélve próbált egy másik előadótól pénzt kicsalni. Azt állította, a hölgy csak akkor léphet fel a műsorában, ha 300 ezer forintot fizet azért, hogy a Kossuth-díjas művésszel egy színpadra állhasson. Cikkünk megjelenése után kiderült, hogy Berki nem csak Bangó Margitnak okozott bosszúságot.

czutor zoltan pandora gyoztese

Czutor Zoltáné lett a Pandora – A szelence átka főnyereménye

A péntek esti adással véget ért a Pandora – A szelence átka című műsor, és bár sokan találgatták a győztest, most már biztos: Czutor Zoltán, a Ganxsta Zolee & Papp Szabi fémjelezte új formáció, a Sinatra és a Trógerek frontembere vitte haza a főnyereményt! A műsorban való szereplését egy igazi titok övezte, hiszen Zoli még az édesanyja előtt is titkolta, hogy lett a nyertes.