A Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) folyik már az oktatás, egy hangos kisebbség generálja a vitákat – mondta el Lajos Tamás, az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumának tagja, operatőr- producer.

3-4 helyen is folyik az oktatás

A hallgatók több mint 90 százaléka beiratkozott és aktiválta a félévét, az oktatók jelentős része bejelentette, hogy folytatja a munkát. Emellett vannak olyan oktatók is, akik nem szeretnének tovább tanítani az egyetemen.

Lajos a hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorűban kitért arra is, hogy az oktatás 3-4 helyen folyik az egyetemen, a blokád alatt lévő Vas utcában van a legkevesebb tanóra.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Már amennyire ezt blokádnak lehet nevezni, ezt a pár diákot, aki ott randalírozik[/perfectpullquote]

– szúrt oda Lajos Tamás.

Szfe Sztrajk Tuntetes Lajos Tamas Kuratorium Szinmuveszeti Egyetem
A Színház- És Filmművészeti Egyetem (Szfe) Sztrájkbizottsága Őrségben (Balról Jobbra): Veszprémi Judit, Csató Kata, Forgács Péter, Karsai György, Németh Gábor / Fotó: Hoppá, Színház Hivatalos Facebook-Oldala

A fenntartó alapítványnak nem dolga, hogy beleszóljon az oktatás kérdéseibe, a feladata az, hogy minél jobb körülményeket biztosítson a munkához. Mindenki tegye a dolgát és minden rendben lesz – jelentette ki.

Lajos szerint ellenük nem lehet sztrájkolni

A műsorban elhangzott: a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a sztrájkbizottság megkezdte a tárgyalásokat és kísérleti köztársaságot is alapítottak.

Lajos Tamas Szfe Kuratorium Szinmuveszeti Egyetem
Lajos Tamás Producer-Operatőr, Az Szfe-T Fenntartó Alapítvány Kuratóriumának Tagja / Fotó: Business Magazin

Lajos elmondta, hogy a követelések jelentős része politikai színezetű, ami a kuratóriumnak és a kormányzatnak szól, ugyanakkor sztrájkolni a munkáltató ellen lehet.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Mi nem vagyunk az egyetemi oktatóknak, pláne nem a hallgatóknak munkáltatói, tehát ellenünk nem lehet sztrájkolni[/perfectpullquote]

– hangsúlyozta a kuratórium tagja.

Vidnyánszky Vs. Oscar-díjasok: Az SZFE mellett nagyágyú külföldi művészek is kiálltak

Miután Vidnyánszky Attila lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványát fenntartó kuratórium elnöke, számos tüntetés – versfelolvasóstól kezdve élőláncosig – mellett több hazai ismert ember, intézmény és egyesület is támogatásáról biztosította az SZFE hallgatóit. Noha ez aligha hatja meg Vidnyánszkyt a nyilvánosságban adott nyilatkozataiból kiindulva: azt is mondta, az egyetemük mellett kiálló diákok mindössze a politikai pártok eszközei.

Az SZFE-ügyről írt korábbi cikkeinket itt olvashatod.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.