Fesztivál Sziget: Újabb negyedévszázad kezdődik

Sziget: Újabb negyedévszázad kezdődik

Promóció

Százhárom országból jöttek látogatók, hollywoodi filmsztárok sora érkezett a fesztiválra, egy 11 hónapos hongkongi csecsemő is itt szórakozott szüleivel, köszöntötték minden idők 8 milliomodik látogatóját, és két nap is ki kellett tenni a “megtelt” táblát. A 25. Szigeten 452 ezer látogató szórakozott békében, boldogságban, szeretetben. 

Promóció
- Advertisement -

Kádár Tamás, a Sziget cégvezetője, aki Gerendai Károly alapítótól vette át a stafétabotot, s ha úgy tetszik, az ő irányításával fut neki a Sziget a következő 25 évnek, mesélte, hogy:

Vízválasztó volt a 25. fesztivál a Sziget életében

Majd hozzátette:

Lezárult egy korszak, amelyben egy egyedi, trendi, multikulturális fesztivált építettek fel, ami speciális feelingjével, kulturális sokszínűségével, egyedi programjaival, a szolgáltatásainak minőségével és nem utolsó sorban látványos megjelenésével tűnt ki a nemzetközi paletta többi fesztiválja közül. Mára a Sziget olyan példaértékű fesztivál lett, aminek a receptjét sokan átvették, emiatt nekünk is változnunk kell, hogy ne egyek legyünk a sok hasonló közt.

Egyelőre azonban búcsúzzunk el a 25. jubileumi bulitól, ami bár kevesebb látogatót vonzott a tavalyi, kimagasló rekordnál, így is telt házas napokat, és több mint 450 ezer szigetezőt vonzott. Kádár szerint a látogatók visszaesése abból is adódik, hogy ma már többen “klónozzák” a Szigetet, ami elszippant vendégeket.

Kádár Tamás / Fotó: Portfolio

Százhárom országból érkeztek látogatók, ami több mint tavaly volt. Legtöbben Hollandiából zarándokoltak Budapestre, sorban utánuk az angolokból, franciákból, németekből és olaszokból volt a legtöbb, de a világ távolabbi pontjairól is érkeztek látogatók. Egy hongkongi házaspár 11 éves csecsemőjüket is elhozta, hogy megérezze az igazi Sziget-feelinget.

Egyre több hollywoodi sztárt lehetett felfedezni a közönség soraiban. Úgy tűnik, míg az Egyesült Államokban a Coachellára járnak a filmcsillagok, addig Európában a Szigetet választották. A mínusz egyedik napon, a P!nk koncerten már ott sorakozott a nézőseregben Ashton Kutcher, Mila Kunis, Justin Theroux és Luke Evans is, aztán annyira rákaptak a Szigetre, hogy több napon is kilátogattak. Ashton Kutcherék eljöttek például Wiz Khalifa és a Chainsmokers koncertjére is, mi több, egy kis előbulit is tartottak a fesztiválon, hisz’ Mila Kunis születésnapja is erre az időre esett. Ashtonék persze nem csak a koncertet nézték, de meg is látogatták a zenészeket az öltözőben.

Több fellépő csak a szigetes koncertje miatt utazott át az óceánon. Így például Iggy Azalea, aki Rita Ora helyett “ugrott be” a megabulira, a Chainsmokers vagy Macklemore is, aki aztán még egy kicsit itt rekedt. Szerencsétlen vesekő gyanúval került be a Honvéd kórházba, a szigetes koncertje után.

/ Fotó: Botos Tamás

Nagy barátságok is kötődtek a Nagyszínpad backstage-ében. Történt ugyanis, hogy a Billy Talent és P!nk, akik amúgy még sosem találkoztak, egymás után léptek fel a Szigeten, és a fesztivál köztudottan barátságos légköre a Nagyszínpad mögé is begyűrűzött, ami összehozta a két fellépőt. Mint ahogy nagy közös szelfizés és instagram posztolás lett abból is, hogy a két zongorista, Tom Odell és Jamie Cullum szintén egymást követték a színpadon. Koncertje után viszont gyorsan elviharzott a Galantis duója a Szigetről. Nem mintha valami nem tetszett volna nekik. A történet egyszerű: ők vállalták be, hogy a Clean Bandit lemondása után kitöltik az űrt, de korábban már egy hajnali németországi bulit is bevállaltak, így magánrepülővel suhantak az újabb koncerthelyszínre.

Megérkezett a Szigetre minden idők 8 milliomodik látogatója is. Az Erdélyből érkező egyetemista lány nagyon megdöbbent, amikor a kasszánál Gerendai Károly alapító szólt hozzá, és adott neki egy idei bérletet és egy örökbérletről szóló oklevelet.

Hatalmas sikernek örvendett az Art Of Freedom egyik projektje, ami kívülről egy egyszerű toi-toi vécének tűnt egy nagyobb wc-blokk egyikének, az ajtaja azonban egy kisebb bulit rejtegetett.

Jól vizsgázott a Sziget biztonsági rendszere is. A tavaly bevezetett check-in iránt nemzetközi érdeklődés is mutatkozott. A Szigeten vendégeskedő külföldi fesztiválszervezők közül többen is érdeklődtek a szisztéma iránt, mondván, ez sokkal nagyobb biztonságot nyújt, mint a sajátjuk. A Sziget biztonsági szolgálatának vezetője is pozitív hírekről számolt be, elmondása szerint a statisztikájuk mintegy 30-40 %-kal jobb a tavalyinál.

Amúgy a 25. Sziget békében és nyugalomban telt, kirívó esetekről nem számoltak be a krónikák, most egy időre bezárja kapuit, de jövőre elindul egy újabb negyed század.

Promóció
Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.
Promóció

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

ez is érdekeltéged
<3