Európában csak a Szigeten lép fel fesztiválon idén a Mumford and Sons. 

Mint arról a napokban írtunk, végre fény derült a nevekre a Sziget zenei felhozatalát tekintve. Köztük szerepel a a Mumford and Sons is. Na, de hogyan!

Marcus Mumford 2007-ben alapította meg együttesét, alig két év múlva első lemezükkel fénylő üstökösként robbantak be a nemzetközi zenei élet legjobbjai közé, az Egyesült Királyságban négyszeres, az Egyesült Államokban kétszeres platinalemez lett.

Mumford Xlarge
/ Fotó: The Telegraph

A Mumford and sons második lemezékből, a Babelből pedig már több mint egymillió példányt adtak el és megannyi slágerlista tolta az élvonalba. A 2013-as Grammy-díjátadón, a Babel elnyerte az év albuma címet. 2013-ban megkapták továbbá a Brit Award legjobb brit banda díját is.

No Title

No Description

Harmadik lemezükön, a Wilder Mind hanghordozón már “bendzsó nélkül, bőrdzsekiben” játszottak, azaz lefordultak a folkos útról, átnyergelve az indie-rock pályára.

Most pedig szerte Európában csak Budapesten hallhatja őket a fesztiválozó közönség egy exkluzív koncert erejéig. 

Közben a Sziget háza tájáról érkező hírek alapján úgy tűnik, hogy jövő hétfőn (29-én) egy újabb főműsoridős sztárt jelentenek be a Sziget Nagyszínpadára. Várjuk, Vincent?

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.