Nem tudni, a béketárgyalásokra milyen hatással lesz ez a kijelentés.

Szikora Róbert is fellép majd a TV2 jótékonysági gálaműsorában, amit az ukrán menekültek megsegítésére sugároz majd a csatorna – számolt be a 24.hu.

Az énekes elmondta, a magyar népben óriási empátia van, mert mi jól tudjuk, mit jelent egy háború, hiszen rosszul érintette a magyarokat mind az első, mind a második világégés, nem beszélve a forradalomról.

Szikora kritikával is illette Vlagyimir Putyint.

“Azt gondolom, minden politikai jogállás nélkül mondom, aki egy háborút elindít, nincs az az ürügy vagy ügy, amiért ezt el kell indítani” – kezdte mondandóját Szikora.

Mint megjegyezte: “Ha Putyin úr ezt hallja, azt mondom, álljon le, mert ez az orosz népnek ugyanúgy fáj. Sőt, még nekünk is, magyaroknak”.

“Annyira determinálják az embert ezek az események, amik játszódnak a szeme előtt, hogy nem szabad bepunnyadni, mosolygósnak kell lenni, megmutatni a világnak, a te közönségednek, hogy te úgy gondolod, hogy az Isten reményre teremtette az embert, és bennünk van a remény” – tette hozzá.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.