Számos tanulmány bizonyítja: a színezés oldja a feszültséget. Idén 113 múzeum, valamint kulturális intézmény bocsájtja útjára alkotásait színező formájában.

Felnőttként talán furcsa lehet újra színezőkönyvet fogni a kezünkben. Netán időpocskolásnak tűnhet. Pedig kedvező hatása ma már bizonyított tény. Színezés közben csökken a stressz, nő a kreativitás.

Adult Coloring 0
A Színezés Számos Jótékony Hatással Bír / Fotó: Medical Daily

A 2016-ban indított #ColorOurCollections kampány során könyvtárak, egyetemek, múzeumok, orvosi iskolák és botanikus kertek segítettek a színezők elkészítésében. A New York Akadémia orvosi könyvtára által létrehozott projectnek két célja volt. A kreativitás előremozdítása, valamint a kevésbé ismert művészeti alkotások terjesztése.

Egy új tanulmány kimutatta: a múzeumlátogatás jó hatással van a stresszre

A brit Művészeti Alap nemrég megjelent tanulmánya kimutatta: az emberek 63%-a azért jár múzeumba, hogy megszabaduljon a stressztől. Viszont mindössze 6% jár rendszeresen galériákba és múzeumokba. Az is kiderült, hogy akik sűrűbben kapcsolódnak ki a művészet segítségével, elégedettebbek az életükkel.

A kezdeményezésben számos másik könyvtárat is bevontak. Ugyanis felismerték, hogy a színezésnek terápiás hatása van. A különböző mandalák, formák, épületek színezése segít elengedni a stresszt és a szorongást.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Bár eleinte ezek a hatások megalapozatlanok voltak, nemrég kutatásokkal is bizonyították a katartikus élményt.[/perfectpullquote]

Ebben a hónapban egy új tanulmány is született ezzel kapcsolatban. Nemcsak a hangulatot javítja, hanem az érzelmek szabályozásában is segít.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.