Titokban rögzített telefonhívások leplezték le a hallgatást
Polcz Erika nemcsak ismerősétől, hanem bűntársától, Kertész Józseftől is segítséget kért a mérgezés kivitelezéséhez. A nyomozati anyagokból az is kiderült, hogy a nő egyik távoli rokona pontosan tudott a szándékairól és a meghiúsult mérgezési kísérletről is. A férfi édesanyja egy telefonbeszélgetés során minderről beszámolt a szomszédasszonyának.
A szomszéd rögzítette a különös hívást, és a hangfelvételt átadta a rendőrségnek. A hatóságok a bizonyíték alapján kihallgatták a rokont, akit később a bírósági tárgyalásra csak rendőri elővezetéssel tudtak beidézni.
A mérgezési kísérletek sora végül kudarcba fulladt, így Polcz Erika 2012. október 29-én más módszerhez folyamodott: két társával, Kertész Józseffel és Bogdán Józseffel elrabolta és brutális kegyetlenséggel meggyilkolta a kisfiút. A tényleges életfogytiglanra ítélt elkövetők börtönbüntetése során drámai fordulatok következtek be, miközben tizenhárom év hallgatás után a meggyilkolt kisfiú nővére, Lilla is megszólalt.


