A szívlapáttal egy nyúzott palotapincsit is homlokon lehet csapni. Feje kétszer szélesebb a megszokott lapátoknál. Szénrakodásra készült. De most egy egészen más kontextusban kerül használatra. A Szívlapát antológia kötet semelyiket sem akarja.
Jól esne egy sör
2018-ban, a költészet napján meleg és befogadó közeg köszönt a Bethlen Téri Színházban. Dézsi Fruzsina és Gerencsér Anna széles mosollyal fogadja a vendégeket a hallban. Papírdarabot kapok, és azt az instrukciót, hogy írjam rá, szerintem mi a vers. Leírom. Visszaadom. A bejáratnál a két színész, Igó Éva és Zoltán Áron fogad. Azt mondják, válasszak asztalt, aszerint, hogy melyik idézet tetszik a legjobban azok közül, amiket kinyomtatott papírokon oda helyeztek!
A nézőtéren asztalok, körülöttük székek. A sörpadot választom, a sarokban. Az idézet rajta valami ilyesmi: „Jól esne egy sör”. Főleg fiatal lányok vannak, de az asztalom erősíti a szabályt két idősebb úrral, egyikük -j-vel írja a gereblyét. És ezt miért tudom? Azért mert a Szívlapát kötet versbemutatója nemcsak papíron, de gyakorlatban is részvételi színház. És tényleg jól esne egy sör. Eleinte azt hittem, kapok.
Tüskés hús, avagy a dámszarvas üzekedik
Már az előadás elején bizalmas közeget teremtenek az előadók a nézőkkel. Banális eszközzel keltik életre a családias hangulatot: magukról beszélnek őszintén. Elmondják kedvenc szavaikat. Igó Évának a gyerekkori önmaga gyártotta tüskés hús az, ami Zoltán Áronnak a kamaszkorában megszületett barcogás.
A színésznő cukisággal, a színész sablonos helyzetgyakorlattal próbál sebet vágni a szíveken. Működik a dolog.
Nem vérzek, de mindkettőre pontosan emlékszem. Otthonosan érzem magam, alig várom, hogy halljam a verseket. És elkezdik mondani. Igó Éva hangsúlyozásban túloz, de ezt nem azért teszi, mert önkényesen affektál, hanem azért, mert nagyon tetszik neki ez a közvetítő szerep. Imádja ezt: kortárs költők verseit szavalni csillogó szemű fiatal lányoknak. Megbocsájtható alkalmi túlbuzgósága. Sőt, szerethető. Zoltán Áron ezzel szemben imádja zavarba hozni a nézőt szendviccsel, színpadra kihívással. De mégis a komfortzónáján belülről provokál.
16 éven felülieknek javasolták az előadás megtekintését, nem tudom, hogy miért. Talán némelyik vers tartalma miatt. A sarokban egy zongora is szerves részévé válik az estének. Verset írunk közösen, összenevetünk egymással, és ez jó. Nem egy elborultan öncélú estének vagyunk a részesei. Itt mi vagyunk a főszereplők. Mi, emberek. Végtére is rólunk és általunk íródnak és inspirálódnak ezek a versek.
Milyenek a kortárs versek?
Erről tudatosan nem írtam eddig. Hemingway mondatai lebegnek előttem. Hemingway-é, aki azt mondta, hogy ne mutassanak neki más írók műveiből, mert biztosan lehúzza majd azokat vörös bora mellett kedvenc kocsmájában, Párizsban. Ha rosszabbul írnak nála azért, ha jobban, akkor azért.
Választottam egy idézetet, amikor beültem József Attila születésnapján Magyarország talán egyik legfontosabb kortárs költészetével foglalkozó eseményére.
Sajnálatos módon nem emlékszem a költő nevére, de kiemelkedően jó volt a verse. Megmaradt belőle az őszinte hangulat leírás, a sör, a szezon előtti jelenlét valahol a Balatonon – szezon utáni bölcs lemondással tálalva. Szívhez szóló, játékos rímekkel fűszerezve.
Régimódi vagyok, és fontos fülemnek és a lelkemnek is a rím. A szerkesztő ebbe a kötetbe rímmel rendelkező verseket nem igazán válogatott be. Megkímélt a fregoli függőleges vonalainak rímtelen elemzéseitől, egy terhes női hason a kádban.
Szívlapáttal agyoncsapják a kiscicákat
Nem tudom, hogy miért Szívlapát a kötet címe. Péczely Dóra, a kötet szerkesztője azt meséli egy interjúban, hogy nem kell nagy összefüggéseket kutatni e mögött. A borító sem teszi egyértelművé a névválasztást, ahol Dániel András illusztrációján burjánzó fanszőrzetben tűnődő emberalak virít a 16-os karika fölött.
Jelezni szerették volna ezzel, hogy a felső középiskolai korosztály az első számú célközönségük. Szexualitás. Meglepően gyerekesen és érvénytelenül, a korra nem reflektálva fogalmaz a kötetbe bekerült 85 kortárs szerző. Talán ezen korszak önmagát kereső ember szellemének tükörképe vicsorog rám a borítóról.
A versmondók próbálják őszintén szeretni a műveket, de ők is érzik lelkük mélyén, hogy nem Adyt vagy József Attilát szavalnak a rivaldafényben. Ezért zavarban is vannak.
Igó Éva kedvenc verse Kosztolányi Dezső Hajnali részegsége. Díjazandó, hogy próbálnak lélekben meztelenre vetkőzni, fényekkel játszani, annak ellenére, hogy a szövegek sekélyessége gyakran bohózatba torkollik. „Elmondanám ezt néked, ha nem unnád…” Végül is, mi is hazudtunk egy kicsit magunknak, és megelégszünk azzal, hogy vannak emberek, akik nem öncélúan próbálják kielégíteni a szív vágyait. A Szívlapát antológia öt ciklusra oszlik, mindegyik harminc versből áll, melyeket egy-egy idézet fog össze.
Nem vagyok egyedül
Mit ért el ez az előadás? Például azt, hogy egy csomó ember kilépett az árnyékból, akiket jogosan vagy jogtalanul beválogattak ebbe a kötetbe. Valójában mindegy. Nem az eszköz, hanem a cél marad szent.
Maradéktalanul, meglepően levegősen és szívvel teszi ezt Dézsi Fruzsina és Gerencsér Anna rendezése, ahol a néző rímpárrá válik, szimbolikusan csöndesül el, vagy hasonlatba bújva teszi keresztbe a lábát.
Roppantul fontos dologra világít rá az este: nem vagyok egyedül. A közös, kapcsolatépítő, csoportban gondolkozó romantika győzedelmeskedik a magányos lovagok realista útkeresésén.
Magyarországon közös a szerelmünk, és a közös nyelv bájitala, a vers hozott ide minket. Ha nem tetszenek, tessék tollat ragadni, az alkotók nemcsak íróeszközt, hanem papírt is adnak. Ha az este célja az volt, hogy ne csak megismertessék a kortárs verseket, hanem az is, hogy írjuk is őket, akkor teljes mértékben elérte azt. Várom a folytatást.
Szereplők
Igó Éva és Zoltán Áron
Alkotók
Rendező: Dézsi Fruzsina és Gerencsér Anna
Mentor, rendező: Hegedűs D. Géza
A kötet verseit válogatta: Péczely Dóra
Illusztrátor: Dániel András
Az előadás a Tilos az Á Könyvek kiadó Szívlapát című antológiájának nyomán született.
