Az André Aciman Szólíts a neveden című regénye alapján készült, 2017-ben bemutatott filmnek hatalmas sikere volt. De senki nem számított, legfeljebb reménykedett a szívmelengető történet továbbgördítésében. A stáb azonban bejelentette, hogy érkezik a folytatás. 

Megtalállak

André Aciman regénye, a Szólíts a neveden 2007-ben látott napvilágot, amit rengetegen dicsértek, és különösen szívmelengető történetként emlegették. A szerző valóban rendkívüli módon, és az olvasók érzelmeit teljes mértékben felforgatva képes írni a szerelemről és annak minden bonyodalmáról. Mindezt még különlegesebbé teszi, hogy a romantikus történet két főszereplője két férfi, tehát nem egy megszokott kamaszrománcról van szó. 

Szolitsd A Neveden Folytatas Megtalallak Konyv
Szólítsd A Neveden / Fotó: Sony Pictures

A könyvből tíz évvel később aztán film is született, egy Oscar-díjat is nyert. A filmben a kamasz Eliót Timothée Chalamet, kedvesét, Olivert pedig Armie Hammer játszotta. A rajongók nagy lelkesedéssel fogadták a könyv folytatásának hírét is, ami 2019-ben íródott. Ugyan erre korábban aligha számítottak, de Elio és Oliver varázslatos univerzuma nem ér véget a filmvásznon sem: jön a folytatás. André Aciman egyébként a Megtalállak című, új regényét tavaly Magyarországon is bemutatta.

Mindenkit viszontláthatunk

A hírt Luca Guadagnino jelentette be, de hozzátette azt is, hogy a koronavírus miatt a filmről való megbeszélések halasztásra szorultak. Nem tudni, mikor kezdődnek a forgatások, arról pedig főleg nincsen semmi információ, hogy egyáltalán mikor kerül majd bemutatásra, írja az i-D.

Jóval több mint egy háromszoros Oscar-jelölt film: Szólíts a neveden – Kritika

Az André Aciman regénye alapján készült alkotás 1983-ban egy észak-olasz kisvárosban, Cremaban játszódik. A családjával nyaraló Elio (Timothée Chalamet) napjai úszással, olvasással, zeneszerzéssel telnek, és a nyári idillt Oliver (Armie Hammer) érkezése zavarja meg. Az egyetemista fiú hat hétre érkezik a családhoz, hogy Elio művészettörténész apjának (Michael Stuhlbarg) szárnysegédje legyen.

Az viszont biztos, hogy Timothée Chalamet, Armie Hammer, Michael Stuhlbarg és Esther Garrel is része lesz a készülő folytatásnak.

Érkezik a Szólíts a neveden könyv folytatása, és végre tudjuk a címét is

A 2017-ben megjelent film sikerei óta még több rajongó ábrándozhat arról, mi történhetett Elio-val és Oliverrel. Októberben megtudhatjuk, André Aciman dolgozik a folytatáson! A könyv pár évvel az előző cselekménye után veszi fel a fonalat, és főként Elio apjára, Samuelre fog fókuszálni. Akik látták a filmet, biztosan emlékeznek a híres barackos jelenetre.

Ez azt jelenti, hogy mindenkit viszontláthatunk majd a történetben. 

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ha lesz egy jó forgatókönyvünk, és Timmy és Luca is benne van, és én mégis visszautasítanám a filmben való szereplést, egy igazi s_ggfej lennék [/perfectpullquote]

– nyilatkozta Armie Hammer tavaly márciusban a Vulture-nak.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.