Koszorúzással emlékeztek Komlós Juci (1919-2011) Jászai Mari-díjas színésznőre születésének 100. évfordulója alkalmából egykori lakhelyén, a Városmajor utca 49. szám alatt elhelyezett emléktáblánál szerdán, Budapesten.
Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színész, rendező, a megemlékezést szervező MASZK Országos Színészegyesület elnöke hangsúlyozta: olyan fantasztikus művészi pálya volt Komlós Jucié, amely csak keveseknek adatik meg; nevéhez hatalmas drámai alakítások fűződnek.
Komlós Juci az 1930-as évek közepén kezdte pályáját Rózsahegyi Kálmán színészképző iskolájából indulva, számos vidéki és fővárosi színházban dolgozott.
Hegedűs D. Géza kitért arra is: a MASZK Országos Színészegyesület és a Nemzeti Színház közös kezdeményezést indított az előző színészgenerációk emlékének ápolására, a terveik között emléktábla-állítások, megemlékezések mellett egy könyvsorozat is szerepel.

Komlós Juci 1919. február 10-én született Szabadkán. Pályáját 1935-ben a Király Színházban kezdte. Játszott Szegeden, Miskolcon, az Operettszínházban, 1947 után a Művész, a Magyar Színházban, a Vidám Színpadon, 1957-től a József Attila, 1965-től a Thália Színházban. Pályája kezdetén szubrett- és naivaszerepeket alakított, később kiváló karakterszínésznő lett. Játékát könnyedség, természetesség és érzelmi gazdagság jellemezte. A néma levente Ziliája, a Hamlet Ophéliája és a Koldusopera Pollyja, A szókimondó asszonyság Katája, a Légy jó mindhalálig Nyilas Misije, a Kaméliás hölgy Margitja volt.
No Title
Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.
Komlós Jucit számos filmben és tévéjátékban is láthatták a nézők, egyebek között a Rokonok, Az aranyember, a Mire megvénülünk, az Esős vasárnap és a BÚÉK című alkotásokban. Több mint tíz évig alakította a Szomszédok című teleregényben Lenke nénit. Sokat szinkronizált, több mint száz külföldi filmnek kölcsönözte a hangját, a többi közt egy időben az ő hangján szólalt meg a Miss Marple-sorozat címszereplője.

Művészi munkáját 1957-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1960-ban érdemes művész lett, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.
Magyarok készítenek filmet Bud Spencer legendás életéről
Felidézte, hogy a televízióban rövidebb, 55 perces verzióban már bemutatták az alkotást, a teljes, 90 perces film premier előtti vetítését pedig kedden tartották a Budapesti Olasz Kultúrintézetben. Az olasz külügyminisztérium segítségével a film híre már eljutott a színész hazájába. Sőt, elképzelhető, hogy az olasz mozikban is bemutatják majd a magyar Piedone-filmet.
1998-ban beválasztották a Halhatatlanok Társulatának Örökös tagjai közé, 1999-ben Déryné-díjjal tüntették ki. 2002-ben a nemzet színészének választották, 2004-ben Pestszentlőrinc-Pestszentimre díszpolgára lett, ahol gyermekkora egy részét töltötte.