Szorcsik Viki elmondta, már nem látja a családalapítás lehetőségét, de ez soha nem is volt igazán célja.

Szorcsik Viki színésznő Palik Lászlóék Hová tűnt? című műsorában vendégeskedett, ahol a gyerekvállalásról is kérdezték, írjaSzeretlek Magyarország.

43 éves vagyok, nincs még gyermekem. Ha most el akarom kezdeni a családalapítást és most mondjuk teherbe esnék, egy év múlva megszülöm a babát, akkor 44 éves leszek. Húsz év múlva, 64 évesen megyek érte az érettségi bankettre. Szóval ezt én nem látom már.

“Soha nem voltam nagy családalapító, ilyen szellemben élő. Valakivel addig elvoltam, amíg jól éreztem magam, meg közösen jól éreztük magunkat, de ilyen nagy terveim senkivel nem voltak, hogy szeretném a gyűrűt, húzzuk fel az esküvői ruhát. Az ember irányítgatja a sorsát, meg szerintem föntről sem pakolnak rám olyan dolgot, ami nem nekem való” – mondta, majd hozzátette, nagyra becsüli a szüleit, amiért felnevelték, de neki nem való a gyereknevelés.

Nem tudnám elképzelni, hogy három gyermeket neveljek, ennél – bármennyire is rosszul hangzik – önzőbb vagyok. Nem tudnék olyan figyelmet adni mind a háromnak, hogy elégedett legyek. Ha szültem volna már gyermeket, mindegyik apa nélkül lenne, mert mindegyik lekoccolt volna

– vallotta be.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet