Mentőöv a veszélyzónában és a nemzetközi üzenet háttere
Az évad legfiatalabb tehetsége, Ádám Szofi Christina Aguilera bőrébe bújva lépett színpadra, ám a produkció nem nyerte el maradéktalanul a bírák tetszését. Bár a külsőségek stimmeltek, hangban és átélésben hiányosságokat láttak nála, így mindössze harminckét ponttal a tabella legaljára csúszott.
A veszélyzónába került versenyzők sorsáról először a zsűri mondott véleményt a stúdióban. Az ítészek úgy döntöttek, hogy saját hatáskörben Ádám Szofit mentik meg az azonnali kieséstől, így az énekesnő megkönnyebbülten térhetett vissza a páholyba a többiekhez.
Eközben Komonyi Zsuzsi fellépése mögött nem mindennapi háttértörténet húzódott meg az este folyamán. Thomas Anders, a Modern Talking énekese az adás előtt külön videóüzenetben fordult a hazai nézőkhöz az énekesnő kapcsán: „Szia Magyarország! Thomas Anders vagyok és azt hallottam, hogy Komonyi Zsuzsi engem fog alakítani a Sztárban Sztárban. Micsoda öröm. Remélem, hogy szavaztok rá”. A veszélyzónában maradt Tóth Abigél LMFAO-átalakulása után már kizárólag a nézők kezében volt a két énekesnő sorsa.


