Van, akinek véget ért a verseny.
Lezajlott a Sztárban Sztár All Stars hatodik adása, amely ismét tele volt látványos átalakulásokkal, meglepő produkciókkal és erős pillanatokkal. Bár sokan hatalmas sikert arattak a zsűrinél és a nézőknél is, egyvalakinek most búcsúznia kellett a műsortól.
A TV2 nagyszabású show-jában tizenegy híresség lépett színpadra, hogy világsztárok vagy hazai ikonok bőrébe bújva bizonyítsa, mire képes. Többen is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak – néhány produkció a maximális 40 pontot is megkapta –, de a végén csak tízen folytathatták a versenyt.

Kapcsolódó cikk

Miután minden énekes előadta a produkcióját, a zsűri pontjait és a nézői szavazatokat összesítették. Az este Horváth Tamás számára alakult a legjobban: ő lett az adásgyőztes, így biztos helyet szerzett a következő fordulóban.
A második körben már csak a nézők dönthettek. A szavazatok alapján Vásáry André és Vastag Csaba kerültek veszélyzónába. Az egyperces villámszavazás végül eldöntötte a sorsukat – a közönség döntése értelmében Vásáry André búcsúzott a versenytől.

Kapcsolódó cikk

A hatodik adásban több emlékezetes produkció is született:
  • Freddie a Gypsy Kings Bamboleo című slágerével pörgette fel a közönséget,
  • Vastag Csaba ezúttal rapperként, Ganxsta Zolee szerepében mutatta meg új oldalát,
  • Horváth Tamás Jason Derulóként négyszer tíz pontot zsebelt be a zsűritől,
  • Mészáros Árpád Zsolt PSY ikonikus Gangnam Style-ját adta elő, szintén maximális pontszámmal,
  • Szandi Bangó Margitként állt színpadra, Halk zene szól az éjszakában előadásával állva tapsolták meg,
  • Vavra Bence a The Rasmus frontemberének, Laurinak a bőrébe bújt,
  • Dér Heni Komár Lászlóként hozta a tőle megszokott energiát,
  • Péterffy Lili Lelle francia nyelvű előadásával lenyűgözte a zsűrit,
  • Veréb Tomi Szulák Andrea bőrébe bújva cha-cha-cházott,
  • míg Nótár Mary ezúttal egészen más szerepben, Luciano Pavarottiként ragyogott a színpadon.
A verseny tehát egyre kiélezettebb, és a következő adásban újabb sztárnak kell majd búcsút intenie a Sztárban Sztár színpadától. Ezúttal tehát Vásáry André búcsúzott.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

hazassag elso latasra rebeka es zsolt valas oka tv2

Házasság első látásra – Sírás lett a vége Zsolt és Rebeka balhéjának: „Egy szünet jót tenne kettőnknek, mondjuk, az életünk végéig”

A Házasság első látásra egyik párja, Zsolt és Rebeka annyira mélypontra került a párkereső műsorban, hogy a férj kijelentette, „hagyják a francba az egészet”, mert már nem bírja elviselni a felesége egocentrikusságát. Az énekesnő Zsolt ridegségét nehezményezte, akivel meglátása szerint nem lehet egyről a kettőre jutni. Végül egy közös terápián sírták el magukat mindketten.

byealex csillag születik kizárás RTL valasza

Itt az RTL válasza, ez lesz ByeAlex sorsa a Csillag Születikben a drogügy kirobbanása után!

ByeAlexnél házkutatást tartott a rendőrség a minap kábítószer-birtoklás miatt, és drogot találtak az énekesnél, illetve két zenésztársánál is. Az előadó nem titkolta a történteket, elmesélte, hogy a napja összességében jól telt, a rendőrök mindannyian nagyon korrektek voltak vele, sokat beszélgettek és minden rendben zajlott. Kiderült, mit szól az RTL a Csillag Születik zsűritagjának ügyéhez.

Mészáros Lőrincz loupe tarsulat

Hat döbbenetes dologgal jellemezték Mészáros Lőrincet, pusztító erejű videó terjed

Egy új internetes játékban hat egyszerű emoji segítségével jellemezték Mészáros Lőrincet, és az eredmény szinte azonnal vírusszerűen terjedni kezdett. A LOUPE Színházi Társulás színészei, köztük Lengyel Tamás is részt vettek a feladványban, amely a leggazdagabb magyart meglepő pontossággal ábrázolta. A közösségi oldalak azóta sem tudnak leállni a nevetéssel.

berki patrik csalas bango margit mohamed fatime pitti katalin

„Hónapokig hitegetett minket” – Berki Patrik botránya nem csitul: Pitti Katalint és Mohamed Fatimát is becsapta

Nem elég, hogy visszaélt a legendás Bangó Margit nevével, további neves művészeket is becsapott Berki Patrik. A fiatal zenész a Kossuth-díjas énekesnő nevével visszaélve próbált egy másik előadótól pénzt kicsalni. Azt állította, a hölgy csak akkor léphet fel a műsorában, ha 300 ezer forintot fizet azért, hogy a Kossuth-díjas művésszel egy színpadra állhasson. Cikkünk megjelenése után kiderült, hogy Berki nem csak Bangó Margitnak okozott bosszúságot.