Sztárban Sztár leszek!: Majka élő adásban osztotta ki Tóth Gabit, hogy ne mondja meg neki, mit csináljon

Majka és Tóth Gabi újbóli összekapása abból indult ki a Sztárban sztár leszek! legutóbbi adásában, hogy Venczli Zóra éneklés közben elsírta magát.

Tóth Gabi szerint nagyon bátor volt Venczli Zóra

A Sztárban Sztár leszek! legutóbbi adásában Pápai Joci énekesnője, Venczli Zóra egy olyan dalt adott elő, ami volt barátjára emlékezteti, szemlézte a 24.hu. Ez pedig annyira megérintette érzelmileg, hogy a produkció végén el is sírta magát a színpadon. Az előadás után a mestere és Tóth Gabi is pátyolgatni kezdte a lányt.

“Érzelmek miatt nem kérünk bocsánatot soha. Akinek vannak és ki meri mutatni, az egy bátor és tiszta ember. Nagyon bátornak tartalak, amiért mersz emberek előtt sírni és vállalod az érzéseidet” – nyugtatta meg a versenyzőt Tóth.

Vélhetően azért is védte meg Venczlit a műsor mestere, mert ő is gyakran sír. Legutóbb szintén Majkával került összetűzésbe emiatt. A Ferenc pápa magyarországi látogatásán koncertet adó énekesnő azért sírta el magát, mert szerinte a mestertársa “erőszakos picsának” állítja be mindenki előtt.

Majka a troll a Sztárban sztár leszek műsorában

A színpadi produkcióban természetesen ezúttal is szerepeltek táncosok és a műsor munkatársai, akik egy jelenetet is eljátszottak, amiben egy pap összeadott egy fiatal párt. Majka erre tett megjegyzést annak okán, hogy oldja a feszültséget.

Nagyon szomorú vagyok, mert egy nagyon őszintétlen produkciót láttam. Ugyanis azt a papot, aki hátul volt, azt nagyon sokszor láttam már nagyon sok főbűnt elkövetni

– mondta a Belehalok előadója.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Ezt követően persze azonnal kitört a nevetés, egyedül Tóth Gabi ült továbbra is könnybe lábadt szemekkel és rá is szólt kollégáira.

“Nem lehettek ennyire kellemetlenek. Tiszteljük mások érzéseit. Ne nevessük már ki, Zórának ez fontos” – fakadt ki Tóth.

“Nem azért ülünk itt, hogy négyen ugyanazt mondjuk. Én trollkodni vagyok itt, azért, hogy nevessünk. Gabi, szépen kérlek, hogy ne mondd meg, hogy mikor trollkodjak, meg mikor ne. Te elmondhatod a te véleményed, én meg próbálok egy pici jó kedvet vinni abba, hogy ti itt már kisírtátok magatokat hárman” – vágott vissza Majka.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból

Nincs több cikk