Megszületett Sebestyén Katja kislánya, az énekesnő erről a hivatalos Facebook-oldalán számolt be. A baba neve Patrícia.

Beteljesült szerelem

Férjével Petivel már nagyon várták ezt a pillanatot, amely nem sokkal éjfél után teljesedett be, kislányuk megszületésével – közölte a Bors.

Hihetetlenül boldogok vagyunk, hiszen beteljesülhetett a szerelmünk Petivel! Tegnap, február elsején 0.21 perckor megszületett a mi kis gyémántunk Mecsei Patrícia!

– írta Katja.

Kislánya 56 centiméterrel és 3535 grammal jött a világra. “Normális úton, 6 órás vajúdással jött világra, apás szülésssel! Büszke vagyok az én Petimre, mert bizony végig velem volt és hatalmas lelki erőt adott” – tette hozzá az édesanya, aki gyermekével együtt jól van.

Tanár diploma, zenés siker

Sebestyén Katja az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult bolgár-orosz szakon nyelvészetet és irodalomtudományt, ahol 2017 januárjában szerezte meg bölcsész diplomáját. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai karán 2017 februárjában pedig pedagógusi diplomát szerzett.

Kiskora óta foglalkozik, furulyázással, zongorázással, gitározással és énekléssel. 16 éves kora óta rendszeresen vannak fellépései. Több mint 40 nyelven énekel, és 10 nyelven beszél társalgási szinten.

Katja nem mindennapi énektechnikájáról ismert. A balkáni népzenéből ismert “csuklatós” éneklés, amely inkább egy duda hangjára hasonlít, és a német népzenéből ismert jódlizás – amely stílusoknak Magyarországon rajta kívül kevés képviselője van –, jellemzik leginkább Katja énekstílusát. Éppen ezért rendszeres fellépője a soroksári búcsúknak, ahol mind a “balkáni csuklatást”, mind a jódlit szívesen adja elő, ami miatt a helyi német közösségek nagy kedvence is.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet