Tíz korábbi sztár várja a döntő két továbbjutóját
A november közepén rajtoló gálaadásban tíz korábbi szériából ismert énekes és győztes lép színpadra a két mostani döntős mellett.
A TV2 Csoport sajtóközleménye alapján olyan korábbi kiválóságok csatlakoznak a mezőnyhöz, mint Gubik Petra, Peter Šrámek, Dér Heni, Radics Gigi, Horváth Tamás és Szabó Ádám.
A névsorban helyet kapott még Oláh Gergő, Nótár Mary, Király Linda és Veréb Tamás is, akik mindannyian bizonyítottak már a formátumban.
A gálában induló Király Linda elárulta, kinek szurkol a döntőben: „Természetesen az egy darab lánynak szurkolok, mivel Szofi szerintem nagyon ügyes volt az egész évad alatt. Rendkívüli mértékben büszke vagyok rá, de egyébként a többiekre is. Nyilván azért Girl Power”.
A show házigazdája, Till Attila korábban már megerősítette a szabályokat, hangsúlyozva, hogy „az őszi széria két legjobbja is csatlakozik majd az új mezőnyhöz.”
A finálé egyéni és duettfeladatai között feltűnik Lola Young és Zorán karaktere is. Milyen meglepő sztárduettekben és operettprodukcióban kell még bizonyítaniuk a versenyzőknek a továbbjutásért?


