Az Avantâge esztétikatábort Györfi Kata szervezte, az esemény legjobban egy nyáriegyetemre hasonlított, délelőtt szemináriumokat, délután pedig előadásokat hallgathattunk. Esténként voltak lazább programok is, több helyen lehet sörözni, beszélgetni, voltak filmvetítések, a tábor pedig két koncerttel zárult. Minden pontosan meg volt szervezve, a táboron bárki részt vehetett, aki betöltötte a 18. életévét, a nem sepsiszentgyörgyiek még ingyenes szállást és étkezést is kaptak.

Darida Veronika, Nemes Z. Márió, Szigeti Attila különböző témájú szemináriumai közül választhattuk, a nyilvános előadásokat pedig Zuh Deodáth, Ungvári Zrínyi Ildikó, Ungvári Zrínyi Imre, Darida Veronika, Nemes Z. Márió, Szabó Zsigmond, Szigeti Attila, Sepsi László és Selyem Zsuzsa tartotta.

A tábor nagyrészt az animalitás témáját járta be. Magyarországon a bölcsészettudományokban az animal studies kezd egyre jobban elterjedni, de még mindig nem eléggé ismert, nyugaton viszont már évtizedek óta nagy divatja van, többek közt ezért is fontos, hogy létrejött egy ilyen esemény.

Az előadásokon szó esett az állatábrázolásokról a képzőművészetben, a filmen és a színházban, az állat és ember közti viszonyról, az állati nézőpontról, az állati és emberi közötti határról. A szemináriumok helyszíne a sepsiszentgyörgyi vadászmúzeum volt. A múzeumban elhelyezett kitömött állatok közt órákat hallgatni elsőre kicsit furcsának tűnt, de jól illettek az órák témájához. Az előadások pedig a MAGMA Contemporary Medium nevű galériában voltak megtartva. Szállást egy középiskola kollégiumában kaptunk. Minden helyszín közel volt egymáshoz, minden szükséges helyszínt, boltot stb. könnyen elértünk gyalog.

Avantâge Esztétikatábor
Avantâge Esztétikatábor / Fotó: Vargyasi Levente

A négy szeminárium közül Szigeti Attiláét választottam, ahol az agambeni biopolitikát jártuk körül. Szigeti a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán tanít, főként kortárs filozófiával foglalkozik. A szeminárium kiindulópontja Giorgio Agamben Homo Sacer sorozatának első kötete volt. A könyvhöz többé-kevésbé kapcsolódva végigjártuk a fő agambeni fogalmakat, majd a koncentrációs táborok biopolitikájával és néhány mai biopolitikai kérdéssel foglalkoztunk.

Az előadásokon kívüli idő is jól telt. Pihentünk, a várost jártuk, beszélgettünk.

Jó időnk volt, az ebéd utáni szünetben fel tudtuk fedezni a várost, de a központban található parkba is ki tudtunk ülni bármikor. Esténként pedig valamelyik kocsma teraszán beszélgettünk.

A tábor a Tein teaházban ért véget két koncerttel, az egyik fellépő holland zenész volt, Jorrit Westerhof, a másik pedig Albert-Nagy Örs.

A tábornak jövőre lesz folytatása, de addig még a szervezők készítenek egy honlapot, ahol az előadások videófelvétele elérhető lesz.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.