A tájkép műfaját újítja meg vagy értelmezi át negyvenöt fotóművész a Kiscelli Múzeum Tájak/Távlatok című kiállításán. Kiderül, nemcsak a látványos helyeken, hanem akár egy katonai bunkerben vagy a sötétben készült fotó is lehet beszédes.

Hirdetés

Egy tájkép mindig több annál, mint amit ábrázol. Nemcsak tudósít az adott térről, a természeti és épített környezetről, hanem feltár valamit annak társadalmáról és rejtett dimenzióiról is.

A Budapest FotóFesztivál szervezői idén a tájkép műfaját választották inspirációs forrásként, és olyan műveket vártak az alkotóktól, melyek a zsánert értelmezik újra, újítják meg vagy folytatják annak tradícióit.

A Kiscelli Múzeumban megtekinthető Tájak/Távlatok című kiállítás félszáz műve pedig remekül demonstrálja, hogy a tájkép műfaja az alkotók számára végtelen lehetőséget nyújt.

Fizikai terekből lelki tájak

Hogy egy fotón az adott táj milyen értelmet kap, az elsősorban az alkotón múlik. A Tájak/Távlatok egyes képein például ember és környezete problémás viszonya kerül előtérbe, míg más képeken a „lelki tájakat” idézik a természeti terek.

Vedres Ági: Belső táj

Utóbbira remek példa Vedres Ági Belső táj sorozata, melynek homályos, helyenként karcos képein a balatoni nyaralások és gyerekkori emlékek hangulata elevenedik meg. A szándékolt képhibák pedig kifejezetten jól állnak a fotóknak, olyan érzést keltenek, mintha egy régi családi albumot nézegetnénk.

Bartis Attila 2016-ban Jáván készült fekete-fehér fotográfiái már tűélesek és nagytotálban mutatják be a délkelet-ázsiai sziget egzotikumát.

Bartis Attila: Férfi az óceán felett

A képek a táj lelkét „szólaltatják meg” a monokrómban kavargó felhőkkel vagy a hol csendes, hol háborgó óceánnal.

A táj mint mementó

A kiállításon társadalom- vagy természettudatos művekkel is találkozunk.

Deim Balázs: Ablakok

Deim Balázs Pilisben készített fotóin például elhagyatott katonai létesítmények és az enyészetnek indult hidegháborús megfigyelőállások szerepelnek mint a múlt mementói.

Az épületbelsők nyugalmat árasztanak, állapotuk mégis jelzi, korábban fontos funkciót töltötték be.

Luzsicza Fanni Szülőföld című képei is az eltűnő múltról tudósítanak: ő nagyapja szülővárosába, Érsekújvárra tért vissza, ahol olyan tájakat fotózott, melyek kötődnek a jelenkorhoz, de még felidéznek valamit családja múltjából.

Luzsicza Fanni: Szülőföld

A két fotós munkái remekül példázzák, hogy egy romos épületbelső, egy pusztában álló fa vagy egy lanka mögül előbukkanó lakótelep is lehet beszédes.

Elveszve a tájban

A tárlaton a hagyományos tájképek mellett rendhagyó megoldások is helyet kaptak. Egyes fotókon például részben vagy akár teljesen eltűnik a táj.

Szalai Eszter: Mesterséges természet

Szalai Eszter ködben úszó erdőképeit nézve úgy érezheti az ember, nemcsak hogy a helyét nem leli, de már nem is a valóságban jár.

Gombai Gellért még radikálisabb megoldással él: Ösvények-sorozatának képein az éjszakai autóútjait mutatja be. A koromsötét képeken már csak jelzőtáblákat látunk, mégis tudjuk jól, hogy éppen egy kanyar vagy egy pihenést jelentő szálláshely közeledik.

Gombai Gellért: Ösvények

A minimalista megoldás egyszerre sugall megnyugvást és baljós hangulatot.

Megmozdul a táj

A Tájak/Távlatok kiállításon külön említést érdemelnek a szokatlan technikai megoldások. Balogh Viktória a mozgó tájképein például két síkképernyős tévén mutatja be, hogyan esik az eső vagy hull a hó ugyanarra a kertre.

Pátkai Rozina Izlandon készült képét pedig meg is érinthetjük, így szólaltatva meg az interaktív tájképet.

Utóbbi példákból is látszik, hogy a kortárs tájábrázolás nem feltétlenül ér véget a kép határainál.

Tájak/Távlatok

Megtekinthető: 2019. május 19-ig a Kiscelli Múzeumban

Kurátorok: Somosi Rita, Szarka Klára

Hirdetés