Az amerikai Tamara Dougherty 16 éve járja a poklok poklát. A rák miatt melleit el kellett távolítani, amit mellimplantátum követett, a java pedig csak ez után következett.

Mellimplantátumai mérgezték Tamara Dougherty-t

Tamara Dougherty önbizalma visszanyerése miatt csináltatta meg melleit, miután mellrák miatt azokat el kellett távolítani. Ezután évekig heves szívdobogást, fejfájást és szédülést tapasztalt, és a helyzet egyre csak romlott. 2017-ben a haja drasztikusan hullani kezdett, minden szőr eltűnt a testéről. A Mirror cikke szerint az arca állandóan gyulladt volt, megromlott a memóriája, és többször kórházba is került vérnyomása miatt.

A nő kilenc évig tűrte egyre romló állapotát, mire végre megtalálták a megoldást. A mellimplantátumaiból a szilikon évek óta szivárgott a testébe, tünetei a mérgezés miatt jelentkeztek. Az implantátum eltávolítása utáni napon már enyhültek panaszai, és az azt követő két hónapban is egyre javult állapota.
Tamara Dougherty Mellimplantatum Plasztikai Mutet
Lelkileg azonban nagyon megviselte a procedúra a kétgyermekes anyukát. Elmondása szerint az öngyilkosságot fontolgatta, nem akart mellek és haj nélkül élni, egy évig ki sem tudott kelni az ágyból. Csak akkor kezdte jobban érezni magát, amikor haja újra elkezdett nőni. Még ma is parókát kell viselnie, és a rossz élmény ellenére szeretne újra melleket csináltatni.
Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet