Íme, a részletek!
Bár a nyilvánosság előtt még hallgatnak ismét megtalált boldogságukról, a közvetlen környezetük előtt már nem titok, hogy egy ideje újra párt alkot Tápai Szabina és Kucsera Gábor – tudta meg a a BEST magazin.
A fordulathoz két év kellett – legalább ennyi időt élt külön a két egykori élsportoló. Ezalatt mindketten rengeteget fejlődtek.
Érthető, hogy a hírt nem verik nagy dobra, hiszen még számukra is kérdéses: vajon most tényleg minden rendben lesz köztük hosszú távon is?
A kialakult jó viszony és a válás elmaradása után egy újabb pozitív jel volt, hogy Gábor azt mondta, nagyon távolinak érzi, hogy új párkapcsolata legyen. Tápai Szabina pedig egészen nyilvánvalóvá tette már akkor is, hogy ő úgy érzi, idővel bármi lehet még közöttük. A decemberben adott nyilatkozatok alapján már sejteni lehetett, hogy talán nincs még minden veszve, mára tehát mindketten érzik, sikerült elengedniük a múlt sérelmeit, bármit meg tudnak beszélni, és képesek újra szívből megölelni egymást.
A Best legfrissebb információi szerint mára mindketten mindennap újra a Pest megyei kertes házukba térnek haza. Ez persze a gyakorlatban nem jelent óriási változást, ugyanis, míg külön voltak, akkor sem költözött el egyikük sem teljesen, csak felosztották egymás között a napokat. Lelki értelemben azonban annál inkább nagy fordulat ez a családnak. Amikor a lep legutóbb megkereste a párt, együtt tartottak nagytakarítást, vidámságukat, a nagy nevetéseket nem rejtették véka alá, de még nem szerettek volna részletekbe bocsátkozni életük új fejezetéről.
Szabina friss, közösségi oldalakra feltöltött képei azonban magukért beszélnek – csak úgy ragyog rajtuk! Az egyik fotóhoz oda is írta, hogy „hinni kell a csodákban, az élet ugyanis csodálatos.” Mára pedig nem kérdés, mi történhetett, hogy a háromgyermekes édesanya tíz centivel a föld felett jár.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.