Bizalomkérés a rendszerszintű átalakítás lassúsága miatt
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Kossuth Rádió műsorában reagált a 2027-es költségvetési tervezetet ért éles szakmai bírálatokra. Kifejtette, hogy a finanszírozási rendszer átalakítása nem néhány hetes folyamat, hanem hosszabb egyeztetést igénylő feladat.
A miniszter a rádióinterjúban arról beszélt, hogy egy másfél-két évtizeden át kiépült struktúrát igyekeznek fokozatosan átformálni. Hangsúlyozta, hogy a kormányzat célja a korábbi kultúrpolitikai egyeduralom megszüntetése, nem pedig az újabb ideológiai irányítás bevezetése.
„Azt kellene megérteni, hogy 16–20 éves, szisztematikusan felépített rendszer átalakításán dolgozunk minden területen, ami nem kéthetes és nem is öt hónapos munka. […] Egy költségvetés átalakítása hosszabb munka. Sajnálom, hogy turbulenciát okozott a költségvetés. Részben értem, de ez is az örökségünk, hogy hamar felkapjuk a vizet” – fogalmazott az adásban Tarr Zoltán.
Arra a felvetésre, hogy hibáztak-e, amikor nem jelezték előre a változtatások lehetőségét, Tarr Zoltán így reagált: „Nem hibának nevezném, inkább azt mondom, beszélgetésben vagyunk. A beszélgetés picit magas hangon kezdődött bizonyos felek részéről, de meg tudjuk találni azt a tónust, hogy a kulturális rendszer drasztikus átalakításáról beszélhetünk. A cél az, hogy szűnjön meg a hegemónia a kultúrában is, ne mondja meg a kormányzat, mi a jó, a helyes kultúra.” Kijelentette, a kabinet felfogásában a kultúra nem politikai eszköz, hanem a társadalom szövete.
A szaktárca vezetője türelmet kért a szakmai szereplőktől, miközben az alkotói szféra jelentős része éppen a kormányváltáshoz kötött ígéretek azonnali érvényesülését hiányolta a nyilvánosságra került számokból.
A tárcavezető megszólalását megelőzően azonban tizenegy szakmai szervezet közös nyílt levelet juttatott el a minisztériumhoz, és a tiltakozáshoz neves szakmai bizottságok sora is csatlakozott.


