6. Kamu művész New Yorkban (2012)

A közös rajzlapra mindenki csupán egyetlen vonalat húzhat, ám valaki a körben teljes sötétségben tapogatózik, és csak másolja a többiek mozdulatait. A csaló leleplezése körüli gyanakvó pillantások azonnal megteremtik a szobában a cinkos hangulatot.

Jun Sasaki zsebformátumú játéka a rejtett szerepek feszültségét ötvözi a minimális rajztudással. Mivel minden vonal számít, a valódi művészek sem rajzolhatnak túl egyértelmű ábrákat, nehogy elárulják a feladványt a beépített kamunak.

Az eredmény szinte minden esetben egy teljesen felismerhetetlen, absztrakt firkálmány, amely felett óriási nevetések közepette kezdődik meg az elkövető keresése. A blöffölő játékos magyarázkodása a legszórakoztatóbb pillanatok forrása.

A partijáték előnye, hogy a győzelem helyett maga az alkotási folyamat és a lebukás körüli színjáték áll a középpontban. Akkor is tökéletesen működik, ha senki sem tud tisztességesen megrajzolni egy egyszerű tárgyat sem.

A hatodik pozíciót a minimális eszközigény és a szándékosan félresikerült rajzokból fakadó lehengerlő helyzetkomikum indokolja.

Három kézváltás sokszor bőségesen elég ahhoz, hogy egy békés háziállat ártatlan skiccéből teljes űrhajókatasztrófa bontakozzon ki a papíron.