1973. december 8-án a taxisofőrök fekete szalagot ragasztottak az autójukra, miután előző éjszaka négy fiatal ötször megszúrta egy disznóölő késsel a taxisofőr Schunk Jánost, aki életét vesztette a támadásban.

Egy buszsofőr talált rá a 41 éves taxisofőr testére a járműjétől pár méterre feküdni szúrt sebekkel Pécsen. Még életben volt, annyit el tudott mondani, hogy megszúrkálták, az elkövetők négyen voltak, két férfi, két nő, az utasai. A buszsofőr rendőrt és mentőt hívott, ezutóbbiak már csak a halál beálltát tudták megállapítani, írjaBlikk

A hatóságok nagy erőkkel keresni kezdték a gyilkosság elkövetőit, és mivel a helyszínen nem találtak semmi használhatót, arra következtettek, hogy a tettesek tömegközlekedéssel menekülhettek, így a környező vasútállomások várótermeit vették célba. Itt találtak rá a négy fiatalra, a 19 éves K. Sándorra, az élettársára, a 16 éves B. Karolinra, a 17 éves F. Józsefre és élettársára T. Ilonára, akik azzal váltak azonnal gyanússá, hogy a járőrök láttán összerezzentek. Bevitték őket az őrsre, ahol beismerték a bűncselekményt. 

Kiderült, a késelést F.József követte el, aki bevallása szerint ittas volt a történtekkor, de a gyilkos kést még józanul hozta el egy rokonától, és a társaság azelőtt azon tanakodtak, hogyan tudnának pénzt szerezni, majd arra jutottak, a taxisoknál mindig van pénz, ezután előre eltervezték, hogy leszúrnak egy sofőrt. A tervek szerint helyezkedtek az autóban, először F. József szúrta le a férfit, majd amikor az menekülni próbált, az ötödik késszúrást K. Sándor vitte be. Elvették a napi bevételét, 220 forintot, majd menekülni kezdtek. Az eredeti tervük az volt, hogy az autóját is ellopják, és azzal külföldre disszidálnak. 

A fiatalokat a Pécsi Megyei Bíróság bűnösnek találta előre kitervelt, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében. K. Sándor és F. József társtettesként életfogytiglant, illetve 15 évet kapott. A bűnrészesnek mondott lányok közül T. Ilona 11 évet, B. Karolin pedig 10 év szabadságvesztést kapott.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet