Párizsban nemsokára leleplezik azt az Eiffel-torony köré újonnan épített peremvédelmi kerítést, amelyet a terrorfenyegetettség miatt emelnek.

Hirdetés

Franciaország kemény terrorellenes törvényeket vezetett be 2017 októberében, majdnem két évvel azután, hogy Francois Hollande, akkori elnök rendkívüli állapotot hirdetett az országban a párizsi támadások nyomán.

Franciaországban több mint 240 ember halt meg terrortámadásokban 2015 óta.

Csak 2018-ban 7 millió turistát várnak az Eiffel-toronyhoz

A tér két oldalát 3,24 m magas betonkerítés veszi majd körbe / Fotó: Reuters

2016 júniusában ideiglenes korlátokat helyeztek el a torony körül. Ezeket most tartós intézkedésekkel helyettesítik. A július közepére elkészülő kerítésrendszer közel 35 millió euróba (körülbelül 11,3 milliárd forintba) kerül.

Bernard Gaudillère, az ikonikus emlékművet üzemeltető Société d’Exploitation de la Tour Eiffel (SETE) elnöke szerint az új falak “sziklaszilárdak lesznek az abszolút biztonság érdekében.”

A tér két oldalát 6,5 cm vastag üvegfalak veszik körbe, a másik két oldalán pedig 3,24 m magas fém korlátokat emelnek. A gépjárműves támadások megakadályozására 420 blokádtömböt helyeznek el az üvegfalak elé megerősített védelemként.

A tér másik két oldalát pedig ilyen vastag, golyóállók üvegfalak határolják majd / Fotó: Reuters

Gaudillère szerint az ideiglenes falakat valami “határtalanul szebbel és romantikusabbal” helyettesítik. Ez már a 2024-es párizsi nyári olimpiai játékokra készülés jegyében a 300 millió eurós torony-felújítás része. 

Az Eiffel-torony alatti előudvart már 2016-ban bezárták a látogatók előtt, és terrorellenes csapatok rendszeresen járőröznek a helyszínen.

Hirdetés